Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nincs azzal semmi baj, ha egy géniusz a fiatalságot nyûgözi le. Sokkal inkább azzal van baj, akit fiatalsága ellenére nem tud egy géniusz lenyûgözni.

🔮 Jövőkép 💨 Szél
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem az a baj, hogy az ember megöregszik. Az a baj, hogy öregnek sem maradhat meg.
  2. Aki ismeri az erényt, nem ér fel azzal, aki szereti is azt. Aki pedig szereti, nem ér fel azzal, aki gyönyörûségét is leli benne. Konfuciusz
  3. Az ifjúságot nem kell visszasírni, mert minden évszaknak megvannak a maga örömei. És aki öreg, az már biztosan volt fiatal, de aki fiatal, nem biztos, hogy lesz még öreg is. Királyhegyi Pál
  4. Az idősebb nemzedék általában kétféle módon kötődik a fiatalokhoz. Az egyik önmagát látja fiatalnak bennük, önmagát akarja fiatalnak megőrizni, a másik pedig irigyli őket, ennélfogva elveszti önmagát. Gobbi Hilda
  5. Egy fiatalember is lehet koravén és egy idős is képes fiatalosan gondolkodni. A kor alapjában semmit nem határoz meg.
  6. Ha az ember csinálhatja azt, amit szeret, akkor nincs baj. Baj akkor van, ha nem találnak rá tehetségük hasznosítási lehetőségére - vagy ezt megakadályozzák. Czeizel Endre
  7. Mit értenek a legtöbben azon, hogy "nagyon fiatal"? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... a fiatalság sebezhető. Agatha Christie
  8. Mit értenek a legtöbben azon, hogy "nagyon fiatal"? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... a fiatalság sebezhető. Agatha Christie
  9. Amikor éppen elkezdesz megöregedni, akkor nagyon tudod értékelni a fiatalokat. Nem a ráncokról van ilyenkor szó, hanem a természetességről, a naivitásról, azokról a dolgokról, amik hirtelen meg tudnak nevettetni.
  10. A fiatalok azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és az öregek maradiak. Lehet, hogy így van, de az öregeknek ugyanúgy igazuk lehet az újmódi dolgokkal, mint a fiataloknak a maradisággal kapcsolatban. Milton Wright
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat