Ó szülőföld! Nem egyébért teremtesz te bennünket, mint hogy rád bízzuk a szívünket. El nem kerülhetünk, akárcsak a sorsunkat, s bárhová sodornának bennünket, ahol először láttuk meg a bölcső magasából, mintha hanyatt vágtak volna, aztán a négyszemû kis ablakokból, oda vonzol azokra a madárkeserûfûvel benőtt udvarokra, amelyeken először léptünk rád mezítláb, ahol megismertük melegedet, megéreztük ereinkben mérhetetlen erődet.

Kapcsolódó idézetek

1. Ez a Föld, ez ád nekünk otthont, ide születtünk, itt pihenünk meg. Kell, hogy érezd, hogy óvjad, hogy féltsed, kapaszkodva bele Az élet minden erejével, a szeretetünk ezernyi gyökerével, Hogy örömmel töltse el létük a szívünket, az életünket. Hát kérlek Titeket, Emberek, óvjuk, féltsük, szeressük ezt a Földet!
2. Hazán­kon kívül bármerre menjünk, bárhol tartózkodjunk - kicsi nekünk a világ - oda húzódunk, a hol bölcsőnk ringott. Csak a kedves haza az, a melynek kebelén lelkünk nyugalmat talál.
3. Egymás kedvéért jöttünk a világra. Teremtő gondolatokkal, érző szívvel, igazságszeretettel és emberszeretettel születtünk. Mégis, mikor utadat járod, találkozhatsz mindezek ellenkezőjével: törpe lélekkel és rideg szívvel is. Tudd, hogy ők is Isten teremtményei, és mivel egymás kedvéért jöttünk a világra, szeresd és tanítsd őket.
4. Légy áldott, oh Isten, azon szent örömért: mely keblünkben a szeretet édes hevületeiből, és tiszteinek hív teljesítéséből származik, s megnemesíti célunkat, pályánkat, életünket. Légy áldott az igaz hazaszeretetben érezhető boldogságért! Én erőtlen nő, nem mutathatom meg vonzalmamat édes hazám iránt úgy, mint az erősek; de ha karom gyenge is: szívemben erős és lángoló az érzés, mellyel áldozni kívánok Felséged előtt szeretett hazámért. Ne engedj Uram, ennek határára és mezeire csapást, ínséget és pusztulást szállani, hanem áraszd inkább ki áldásaidat halmaira s völgyeire, hogy találhassa meg a munkás fáradságának díját, s ne hulljon hasztalan orcájának verejtéke! Tompa Mihály
5. Mint a fecske, repülj messze földre, Színarany szárnyú gondolat, repülj el! Rég nem látott hazámba kerülj el, Vár a hőn szeretett szép otthoni táj! Üdvözöld várunk száz ősi tornyát, Nézz az áldott, az egykor oly virágzó völgybe! Tudd meg bús földünk szánalmas sorsát, Ó, az emlék, hogy kínoz, hogy fáj! Temistocle Solera
6. Van, hogy hitetlenkedők, van, hogy lelkesítők vesznek körbe. De mi magunk alkotjuk meg a valóságunkat. Nincs más dolgunk, mint bátran elindulni a boldogság földjére vagy a sikerek országába: oda, ahová csak a szívünk vágyik. (...) Mi magunk vagyunk a teremtők: minden úgy lesz, ahogy mi megálmodjuk magunknak. Az a fontos, hogy hagyjuk szabadon szárnyalni a szívünket, a lelkünket, hiszen csak így lehetünk önmagunk. Hozleiter Fanny
7. Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szûkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fûzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül.
8. Legyen előtted mindig út, Fújjon mindig hátad mögül a szél, Az eső puhán essen földjeidre, A nap melegen süsse arcodat, S amíg újra találkozunk, Hordjon tenyerén az Isten.
9. Jól tudod Te édes Népem, hogy csak értelem és szorgalom árán tarthatod meg hazádat; hogy számbeli csekély voltodat csak eszed pallérozásával pótolhatod meg; hogy értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez, mely alkotó, de romboló hatalmával is oktat, vezérel, hogy megtalálhassad a magad és cseléded kenyerét, hazád földjén boldogulásodat. Herman Ottó
10. Nem csak a madárnak van fészke. A léleknek is. Van egy fészek, ahol a lélek ugyanígy otthon lehet. Ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet. Ahol figyelmet kap, szeretetet, törődést. És nyugalmat. Egy ölelő érzést. Otthont. Ahol a szárnyaló lélek biztonságban lehet, ahol új erőt kaphat. A további szárnyaláshoz. Igen, van ilyen fészek. Egy szív. Az Õ szíve. Csitáry-Hock Tamás