Ugrás a tartalomra
Olyan erőszakosak vagyunk, nem? Úgy félünk az öregedéstől, hogy megteszünk ellene mindent. Nem vesszük észre, hogy az a legfontosabb, hogy legyen kivel megöregedni.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hiszem, mire megöregszik az ember, aránytalanul felzaklatja egy fiatalnak a halála. Mi, öregek, számítunk arra, hogy meg kell halnunk.
Agatha Christie
-
Amíg ifjak vagyunk még, a világ véleménye szerint élünk, és fontosabb számunkra a másokkal, mint saját magunkkal való jó viszony. De mihelyt az öregkort elértük, már jóval kevésbé látjuk érdekesnek az idegent, és semmi sem foglalkoztat annyira, mint épp saját magunk, akit nélkülözni kell már nemsokára.
-
Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a "minden az enyém" érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derût.
-
Az öregedés (...) egy kicsit olyan, mint a halálfélelem. Nem sokat tehetsz ellene.
-
Ahogy korosodunk, egyre jobban előjönnek ősi tulajdonságaink. Egyre vadabbul, egyre keményebben. Nem bölcsebbek leszünk, hanem egyre magunkabbak. Egyre apánkabbak, egyre anyánkabbak.
Gyurkovics Tibor
-
Azt hiszem, tudat alatt sokan félnek közeledni az idősekhez. Ahogy túl közel kerülünk hozzájuk, és rádöbbenünk, mennyire hasonlóak vagyunk, fiatalok és idősek, felnőttek és idősek, akkor a saját mulandóságunkat, saját életünket, saját halálunkat látjuk bennük.
Linn Skaber
-
Ha egy fiatal fél a világtól, az élettől, a jövőtől, azt mindenki sajnálatosnak, oktalannak, neurotikusnak tekinti; az ilyen emberről azt tartják, gyáván kitér minden elől. De ha egy öregedő ember titkos borzongást, sőt halálfélelmet érez arra a gondolatra, hogy észszerûen várható élettartama már csak ennyi meg ennyi év lesz, akkor kínosan emlékezünk saját bensőnk bizonyos érzéseire; figyelmünket lehetőleg eltérítjük és a beszélgetést más témára tereljük. Az az optimizmus, amellyel a fiatal embert ítéltük meg, itt csődöt mond.
Carl Gustav Jung
-
Az öregedés és a betegség legalább kétfajta bátorságot tesz szükségessé. Az egyik az a bátorság, hogy szembenézzünk a halandóság tényével - hogy felderítsük, mi biztonságos és mi veszedelmes. Ez önmagában is épp elég nehéz. Minden okunk megvan, hogy visszariadjunk tőle. Ennél is félelmetesebb azonban a másik fajta bátorság: hogy a megtalált igazságnak megfelelően cselekedjünk.
Atul Gawande
-
Az öregkornak megvannak a saját borzalmai. Nem tudjuk már azt hinni, mint ifjabb korunkban, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk és örökké fogunk élni. Túl sok barátunkat és családtagunkat láttuk már távozni. Kezdjük átélni az emberi test elkerülhetetlen törékenységét. (...) Magányos útról van szó, mely sehová sem visz.
Robin Dunbar
-
Az öregedés... minden nő örök félelme. Észre sem vesszük, de már régen meghaltunk, mire fizikailag haldokolni kezdünk. Mert harmincöt fölött a nő meghal. Már senki sem kíváncsi rá, alig veszik észre. Láthatatlanná válnak, mint a gyerekek... csak ami gyermekkorban kiváltság, azt felnőtt nőként megélni maga a pokol. S a legrosszabbul azok a nők járnak, akik akkor próbálnak igazán élni, amikor az élet már régen nem körülöttük forog. Amikor már régen kívül kerültek a világ közepéből, s hiába nézelődnek a kör közepe felé, ott már nincs helyük. Kiöregedtek. Persze ebben is a férfiak jártak jól. Egy negyvenes-ötvenes pasi ereje teljében van, a legszebb férfikorban. (...) Az érett férfiaké a világ. Ellenben egy negyvenes-ötvenes nő számára már nem osztanak nyerő lapot a legizgalmasabb szerencsejátékban, amit úgy hívnak: élet.