Ugrás a tartalomra
Olyan korban élünk, amely csak unalmas embereket vesz komolyan. Állandóan abban a félelemben élek, hogy nem fognak félreérteni.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan korban élünk, amikor az emberek szívesebben elfogadják az abszurd összeesküvés-elméletet, mint a tényeket, az egyszerû, megfigyelhető igazságot. Mintha összekeverték volna a valódi életet a fantáziálással.
Dean Ray Koontz
-
Teljes bizonyosságban élni unalmas.
Javier Marías
-
Elkeserítő, tériszonyos, dekadens korban élünk!
Vavyan Fable
-
Akármerre nézünk, szürkeség és jelentéktelenség vesz körbe. Még az is, ami szépen indul, hamar unalomba fullad, ebbe az emberi rítusba, ebbe az unalmas ritmusba, amit életnek neveznek.
Andrzej Sapkowski
-
Van-e annál veszélyesebb, mint hogy az embert megértik? Annál is inkább, mivelhogy ez nem létezik. Az embert mindig félreértik. Az ember úgy gondolja, hogy nem magányos. Valójában pedig nagyon is az.
Pablo Picasso
-
Olyan korban élünk, amikor az érzelmek és a megérzések fontosabbak az igazságnál, a tudomány eredményeire pedig fittyet hánynak.
James Lovelock
-
Maguktól kellene megvédelmeznünk az embereket? A semmivel játszadoznak minden pillanatban, üres életet élnek, üres szavakkal dobálóznak.
Frank Herbert
-
Az élet olyan rövid, és annyi időt töltünk azzal, hogy borzalmas emberekkel cseverészünk a semmitmondó életük történéseiről. Én képtelen vagyok mindezt lelkesen csinálni.
-
A legfélelmetesebb valami az idő. Igen, az idő. A másodperc, amelyet élünk és mégsem vagyunk urai.
Erich Maria Remarque
-
Egy változó korszakban élünk. Se azt nem tudjuk pontosan, hogy mi volt, se azt, hogy mi van. Azt meg csak álmodjuk, hogy mi lesz.