Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Olyan rég nem láttalak, hogy úgy érzem, bármit mondok, annak sziporkázónak vagy fontosnak kell lennie.

🔮 Jövőkép 😨 Kudarc féle
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Valamilyen formában ki kell fejezni a dolgokat, ez nagyon fontos. Határozottan érzem, ha beszélhetnék róla, enyhülne sok minden. Márai Sándor
  2. Van, amit muszáj kimondani.
  3. Bármiről kiderülhet, hogy fontos, és előre nem lehet tudni, mi lesz az. Réges-rég megtanultam, hogy mindent meg kell hallgatni, amit valaki el akar mondani.
  4. Vannak dolgok, amiket ki kell mondani, vagy meg kell látni, vagy meg kell találni. Stephen King
  5. Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember. Márai Sándor
  6. Oly régen és annyira hiányzol, hogy már kívül hordom az idegvégződéseimet. Vavyan Fable
  7. Látod, ez lett belőled is, szavak, pedig tényleg hiányzol. Simon Márton
  8. Régen csak sablonokban beszéltem, de egy ideje mintha kicseréltek volna.
  9. Most a fogaim közé szorított szívvel, bátran kinyögöm: átkozottul, rémületesen fontos vagy nekem. Egy ilyen végzetes érzésnek akkora súlya van, hogy időnként kedvem támad futni tőle, vagy toronyugrást fontolgatok. Vavyan Fable
  10. Néha azt is ki kell mondani, ami nyilvánvaló. Kollár Betti
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat