Simon Márton

Minden megszámolható. Illetve megszámolható lenne: léptek, lélegzetek, cigaretták. Ezt úgy mondják, véges sok.

Nem tudom, hány ölelés kell, akár csak egy napra (estig összetartson), szóval, hogy ölelj.

Néha azt mondom, van kiút, és ettől mintha lenne. Persze nincs. Ez egyszerûen nem így mûködik. Pedig el tudnék szakadni bármitől, jó esetben egy-két szóval elengedem a fényt is.

Szavaimat kevésre tartom, pedig ezen a vidéken még ma is mesélik, a fény úgy lett: csak egy szót szólt valaki. Én persze beszélhetek, amit akarok, nem lesz világosság.

Mit mondhattam volna? Hogy egy szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban?

A szobamérlegre leülve zokogni kezdett. Megnézhettem volna a sírás súlyát, mielőtt eljöttem.

Képzeld el, hogy kitekered egy madár nyakát, aztán eléd áll, és elmondja, milyen érzés.

Dobj ki mindent. Csak azt a képet ne, amin tudom, hogy alig látszom, de mikor csináltuk, voltunk utoljára boldogok.

...pedig milyen boldog voltam. Milyen. Már nem derül ki. Mint hogy mit álmodik az egyetlen alvó egy zuhanó gépen.

Sok van, mi csodálatos, de az embernél semmi sem csodálatosabb - ez így megvan, ez ismerős. (...) Az idézetnek, amivel kezdtem, létezik egy másik értelmezése is: sok van, mi szörnyûséges, de az embernél semmi sem szörnyûségesebb. Szerintem ragaszkodni kéne az első verzióhoz, ameddig még lehet. Mit jelent a csodálatos? Csinálni valamit, nem hagyni annyiban, az csodálatos lenne, nem? Itt a lehetőség.

A közönyre egy szint fölött egyszerûen nincs mentség. Ciki, de tényleg nincs, lévén azt onnantól sötétségnek, rosszabb esetben meg kollaborációnak szokta nevezni a többnyire tisztább fejûnek remélt utókor.

Az idő korsónyi, kiömlött víz, sár marad utána, szomjúság, ki tehet róla. Szégyenletesen egyszerû ez.

Az ember kitartóan felejt, ha meg nem is bocsát.

Ez nem pont így volt, de emléknek így is elég.

Hazudjunk valamit. Ennél bármi jobb.

Akkor is színészkedtem, amikor tényleg fájt.

Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen.

Most pedig megtanítalak szeretni, ezek voltak az utolsó szavai.

Látod, ez lett belőled is, szavak, pedig tényleg hiányzol.

Látod ott azt a kínai kajáldát? Ott volt egyszer mindennek vége.