Ugrás a tartalomra
Olyan sokan vagyunk, akiknek együtt kell élniük azzal, amit tettünk, és amit nem tettünk meg (...). A dolgokat, amelyek nem jól sültek el, azokat a dolgokat, amelyek frankónak tûntek akkor, mert nem láthattuk előre a jövőt. Bárcsak láthattuk volna a következmények végtelen fonalát, amelyeket legkisebb cselekedeteink eredményeztek! De addig nem tudtuk meg, míg a tudás már haszontalanná nem vált.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek úgy haladnak át az életen, hogy sok olyasmit tesznek vagy mondanak, ami apróság ugyan, mégsem kellene. Szinte azonnal el is felejtik, észre sem veszik, kit mivel bántottak meg, hol milyen károkat okoztak. Pedig mindig, mindennek van következménye. Ez lenne a legfontosabb, amit minden embernek, neked is meg kellene tanulni.
-
Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket. Dolgok, amikről nem akarunk tudni, de meg kell tanulnunk őket. És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, de el kell engedjük őket.
-
Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket. Dolgok, amikről nem akarunk tudni, de meg kell tanulnunk őket. És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, de el kell engedjük őket.
-
Vannak, akik úgy gondolják, hogy ha megtanultuk volna, hogyan kell csinálni, éppen úgy tudnánk emlékezni a jövőre, ahogyan fel tudjuk idézni a múltbeli eseményeket. Persze így, ahogy én elmondom, csupa sületlenség, de tudom, hogy van ennek egy jól megalapozott elmélete is. És hiszek is abban, hogy van bennünk valami, ami csakugyan tudja, hogy mi vár ránk a jövőben. Ez magyarázatul szolgál arra is, hogy miért ódzkodunk néha egyes dolgoktól. Tudjuk, hogy a sorsunk nagy terhet készül a hátunkra rakni, és igyekszünk elhúzódni előle.
Agatha Christie
-
Vagyunk valamilyenek, annak megfelelően, ahogy neveltek, amik ránk ragadtak, illetve amiket eltanultunk másoktól. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy nem jól csináljuk, és a boldogabb élet érdekében elengedhetetlen a fejlődés és a változás.
Kollár Betti
-
Azért fontos ismerni magunkat, hogy az ne fájjon, ami nem igaz. Ami ellenben igaz, nem baj, ha fáj. Ezt kell megtanulni. Attól többek leszünk. Képesek vagyunk belátni, hogy talán már évtizedek óta nem jól csinálunk valamit, sose csináltuk jól, (...) ebben a pillanatban előreléptünk.
Kornis Mihály
-
Ami (...) történt, elgondolkodtat... az életről, barátokról, időről, a pillanatokról, amiket szeretnénk megtartani és azokról, amiket jó lenne megváltoztatni, de nem tudjuk, mert elmúltak. Így csak annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk a következő pillanatot elmúlni, mert az talán az utolsó alkalom, hogy a dolgokat abból, ahogy most vannak, olyanná tegyük, amilyennek szeretnénk őket.
-
Nem dughatjuk homokba a fejünket és nem hibáztathatunk mindig másokat a saját kudarcainkért. Vannak dolgok, amiket megváltoztathatunk, vannak olyanok is, amelyekről nem veszünk tudomást, de a legtöbbel kénytelenek vagyunk együtt élni.
-
Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
-
Arra a sok mindenre gondolok (...), amit tettem. És arra a sok mindenre, amit nem tettem. A hibák, amelyeket elkövettem, számomra nincsenek többé. De nem vonhatom vissza azokat a dolgokat, amelyeket nem tettem meg.
Jonathan Safran Foer