Ugrás a tartalomra
Öröm és bánat (...) úgy bogozódnak össze, hogy aki a lehető legtöbbet akarja az egyikből, az a lehető legtöbbet kénytelen elfogadni a másikból - (...) aki bele akar tanulni az "egetverő ujjongásba", annak készen kell állnia a "halálos lehangoltságra" is.
Kapcsolódó idézetek
-
Öröm és bánkódás - ugyanazt a helyet foglalják el a szívben (...) : az egyiknek ki kell szorulnia, hogy a másiknak helyet adjon.
Lucius Annaeus Seneca
-
Az örömnek bánattal van vége, és a bánatnak örömmel. Tehát egyforma sok van belőlük.
Wass Albert
-
Örömmel, bánattal teljesen, gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig újongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Mindent sorjában kell végbevinni és elfogadni: az örömet, a bánatot, a hivatást, a feladatot, a bukást és a halált is.
Márai Sándor
-
Ha az ember szerelmes akar lenni, akkor vállalnia kell annak kockázatát, hogy a szíve összetörik, méghozzá úgy, hogy szinte már meg se lehet javítani. Vannak olyanok, akik képesek boldogan elélni e nélkül a fájdalmas élmény nélkül, de vannak olyanok is, akiknek ez nem megy. Kénytelenek vagyunk kitenni magunkat ennek, ha érezni akarjuk, hogy élünk. A határtalan boldogság és a borzalmas bánat végletei között létezünk, és kibírjuk.
-
Lehet egyszerre szeretni és gyûlölni valakit. Lehet annyira sajnálni, hogy a gyomrod összeszorul tőle, és annyira neheztelni is rá, hogy meg tudnád ütni. Lehet valaki egyszerre a legjobb és a legrosszabb is, ami valaha történt az életedben.
-
Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig.
Guy de Maupassant
-
Aminek benned kell lennie, az benned van. Aminek ki kell jönnie, az kijön. Aminek fájnia kell, az bizony fájni fog. De ami hozzád tartozik és boldoggá tesz, az is meg fog ám érkezni. Nem menekülhetsz előle. De ahogy a rossz, úgy a jó dolgok elől sem. Tanuld meg elfogadni őket besorolástól függetlenül, ugyanis csak rajtad áll, hogy mit hogyan kezelsz.
Oravecz Nóra
-
Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak, hogy adnak, s úgy adnak, hogy kapnak; adott és kapott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni, sem adományt és zsákmányt. Sebezve sebesülnek és sebesülve sebeznek. Egymás iránti féktelen szomjukban tulajdonképpen vágytalanok: hiszen karjukban tartják a kielégülést, aki éppúgy szomjazik. Dulakodnak, sírnak, haragusznak: de dulakodásuk ölelés, könnyük ékesség, haragjuk szerelem.
Weöres Sándor
-
Aki jobb akar lenni, az magát szereti leginkább, aki élvezni akar, az is. Csak az mond le arról, ami, az énjéről, aki mindazt elfogadja, ami következményekkel jár.
Albert Camus