Ugrás a tartalomra
Összességében, mi, pasik sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint a nők. Úgy látom, hogy mivel egyszerûbb "állatok" vagyunk, egyszerûbb vezérelni minket előre és hátra, jobbra és balra, tehát egyszerûbb minket manipulálni. Jobban ki vagyunk szolgáltatva az érzelmi konfliktusok hiányos kezelése folytán jelentkező feszültségeknek, mivel ezt a részünket nem akarjuk fejleszteni.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian bonyolultabbak vagyunk, mint régen. Úgy érzem, hogy sokkal igényesebbek és óvatosabbak lettünk. A nőknek és a férfiaknak egyaránt egyre magasabbak az elvárásaik, ez pedig néha túl nagy nyomást jelent, mivel nem mindig van meg minden a partneredben, amit szeretnél. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és élvezni azt, hogy mindannyian másképp fejlődünk. Éppen ezért meg kell tanulni elfogadni azt, hogy a pároknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz.
Jennifer Aniston
-
A férfiak és a nők másképp viselkednek ugyanazokban a helyzetekben. (...) Valójában a férfiak tartoznak az érzékenyebb nemhez. A nők kemények.
Agatha Christie
-
Nem beszélünk túl gyakran arról, hogy a férfiakat is bebörtönzik a nemi sztereotípiák, pedig látom, hogy ez rájuk is igaz, és amint ők szabadokká válnak, annak természetes következménye lesz, hogy a nők számára is megváltoznak a dolgok. Ha a férfiaknak nem kell agresszívnak mutatkozniuk az elfogadásért, a nők sem fognak kényszeredetten megalázkodni. Ha a férfiakon nem lesz nyomás, hogy ők legyenek az irányítók, a nőket sem akarják majd irányítani.
Emma Watson
-
Nem véletlen, hogy a nőknek nehezebb kezdeményezniük, mint a pasiknak. Ha a világ azt sugallja, hogy az értéked abban mérhető, hogy mennyire kívánnak a férfiak, akkor nagyon nehéz elviselni a visszautasítást.
-
A férfiak a finom érzelmi manipulációkat képtelenek észrevenni. Mindez azért van, mert a férfiak elfojtják az érzéseiket, nem beszélnek róluk. És aki nem beszél az érzéseiről, nem éli át az adott érzéseket, az az ezzel kapcsolatos töltetet sem látja meg. A lányok, akik érzelmileg fejlettebbek, viszont gyorsan megérzik, ha valaki ellenségesen áll hozzájuk, miközben látszólag mosolyognak.
Csernus Imre
-
A férfiak is lehetnek magányosak. Nemcsak a nők. Egy férfi is vágyhat egy igazi nőre, amilyet nem talál. A férfiakat is üldözhetik, lefáraszthatják, átverhetik, untathatják a nők. Egy férfi is lehet érzékeny. Lehet igényes és kulturált. Lehet akár normális is. Lehet magányos úgy is, hogy leül vele szemben egy egzotikus, vidékről feltörekvő nő, nyakig fölsliccelt miniszoknyában. Tele szájra falva föl egy nagy szendvicset, miközben a férfit stíröli rendületlenül. Érezheti úgy egy férfi is, hogy inkább cölibátus, mintsem, hogy kapjon az alkalmon. Hát, mi nők is lehetünk szörnyûek és elviselhetetlenek. Lehetünk rámenősek, lehet szerencsétlen szövegünk. Ez elismerésre váró tény. Elméletileg. De a gyakorlatban inkább a férfiak vezetnek, ez is tény.
Tisza Kata
-
A férfiak egyszerû lények, (...) muszáj manipulálni őket, hogy azt tegyék, ami a legjobb nekik.
-
Ez a baj a nőkkel. A férfiak mások, ők hozzásegítik egymást a boldoguláshoz. A nők viszont azt hiszik, hogy a másik ellehetetlenítésében rejlik az erejük.
-
A pasik, amikor azt hiszik, hogy ők a teremtés koronái, nagyon tévednek! Csak tetszelegnek ebben a szerepben! (...) Én bizony azt látom, hogy a férfiak csak erősnek látszanak, de nem azok. Persze valahol el kell kezdeni. Nagy izomzat, adott helyzetben erős hang, karakánság. De vajon mitől fordul mindez az ellenkezőjébe, ha egy adott érzésről kell beszélni? Érzésekről. Mi történik ilyenkor egy pasiban? Miért félnek a férfiak kimondani az érzéseiket? Azt hiszik, attól gyengébbek lesznek?
Csernus Imre
-
A nőknek sokkal jobban meg kell dolgozniuk az elismerésért. Nagyon dühít, hogy a nők nem jutnak egyenlő esélyekhez, ahogy pénzhez sem, mert a férfiak a pénz révén veszik kézbe az irányítást, a férfiak a pénzzel határozzák meg az értékeinket, hogy mi a szexi és mi nőies.
Beyoncé Knowles