Ugrás a tartalomra
Otthon van az ember, ahol gyökerei vannak, halottai az anyaföldben, ahol tegezik az embert, ahol nagyapja ültette diófának a gyümölcsét töri, és fát ültetve unokáira gondol.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember otthona ott van, ahol a szülei vannak, még holtan is.
-
A legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl. És fák. Amiket nem azért ültetett valaki, hogy hasznukat lássa. Nem is azért, hogy önmagát mulattassa velük. Hanem azért, mert szépségre és jövendőre gondolt, békességre gondolt és a lelke tele volt derûvel. És ültette, egyszerûen azért, mert szerette a fát és a fákon keresztül akarta elmondani mindazt, ami az otthonban kapcsolatban felgyûlt benne s amiket szavakba önteni nem tudott.
Wass Albert
-
Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek.
Wass Albert
-
A haza gyökér, melyből életünk fája kisarjadt, az a pont a Föld kerekségén, ahol törzsünk a Föld tápláló, életadó, fenntartó erejét issza legmélyebb gyökérszálain át. Lombba borultan, terebélyes növésben széttárhatjuk messzenyúló ágainkat, - más, idegen törzsből fakadt lombok testvéri szövevényeibe kulcsolódva, a rög fölé emelkedett büszke koronával - ám csak azért, mert ott gyökerezünk abban a rögben, amelyből kinőttünk. Ha elvágják gyökereinket, korhadó hulladék, tûzrevetendő holt anyag lesz belőlünk; matériánkból szerencsés körülmények talán pompás remekmûveket faragnak, de eleven, viruló, gyümölcsöző valóságunknak vége.
Baktay Ervin
-
Az ember csak ott van otthon, ahol egy darab föld, egy szív, vagy egy ház az övé.
Galgóczi Erzsébet
-
A fa az öröklét jelképe. Koronáján a lelkek járnak táncot, a gyökerei a halottakhoz érnek, a törzse az út, amin járunk.
Bauer Barbara
-
Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok,
alatta a föld rég futóhomok,
s hová a szél hajtja, ott ver tanyát
az, aki egyszer elhagyta otthonát.
-
Az ember, ha öregszik, szeret visszatérni a múlthoz. Szeretné átérezni, amit régen érzett.
Agatha Christie
-
Mely a hazáért élt, a hû kebel,
Földjét termékenyítve hamvad el;
És szelleme a sír körûl marad,
Tettekre intvén az utódokat.
Eötvös József
-
Minden idős emberben ott van egy fiatalabb, azon gondolkodva, hogy mi történhetett.
Ashleigh Brilliant