Mely a hazáért élt, a hû kebel, Földjét termékenyítve hamvad el; És szelleme a sír körûl marad, Tettekre intvén az utódokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Annyi földet sem mondhat övének, Melyben egykor koporsója fér meg, S mégis-mégis viszi lobogóját Azok előtt, kik a hazát óják. Petőfi Sándor
2. A lét egykedvûn újitja magát: ez a szabálya. Ami halott, a földnek adja át, s új testet ölt magára. Keresztury Dezső
3. A hazájokat szerető népek halhatatlanok. Élni fognak azok, midőn már nem léteznek is és példáikon utókorok lelkesülnek. Az ő emlékezetök egy nemes sugárt bocsát a késő maradékok lelkébe.
4. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság mûve van porán. Vörösmarty Mihály
5. Egymást követve Házak épülnek, hullnak, szétesnek, magasodnak, Lehordatnak, pusztulnak, helyreállnak, vagy ahol álltak, Mező van most, vagy gyár, vagy bekötő út. Új házzá régi kő, új tûzzé régi tuskó, Hamuvá régi tûz, és lesz a hamu földdé, Mely máris hús, hüvely és hulladék, Ember és állat csontja, növényi tors, avar. Házak élnek és halnak: ideje van az építésnek, S ideje az életnek, ideje a nemzésnek S ideje a szélnek, hogy kitörje a meglazult üveget S megrázza a faburkolatot, ahol motoz a mezei egér, S megrázza a faliszőnyeget meg a beleszőtt, néma jeligét. Thomas Stearns Eliot
6. Ha szeretteink lelkét a földbe helyezzük, a föld életre kel, és táplál minket: a halálból élet sarjad. Cecelia Ahern
7. Jó a hazáért meghalni. (...) Jó, ha az embernek van hazája, amelyért meghalhat. Leon Uris
8. Van, ki lelke fényébe zár, Óh, Természet! s van, aki gyászba; Mi egynek: holtnak síri háza, Másiknak: élet és sugár! Charles Baudelaire
9. A föld majd azt, ki elbukott, megengeszteli és bezárja a jóságos sötétbe, ott az örökélet kamrája.
10. A szeretetért küzdeni kell, mert minden olyan mulandó, mint a fû. Az ember is. Sorsa, mint a virágé: a pusztaságban egy forró fuvallat, és már tova is tûnt, és ahol állt, nem marad utána semmi. Csak az halhatatlan, aki szeret.