Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat. Márai Sándor
2. A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...
3. De mindig úgy érzi az ember, hogy őt semmilyen baj nem érheti, a golyók elrepülnek mellette, a betegség elkerüli. Az öregkori halál meg olyan távol van, hogy gondolni se érdemes rá. A halandóság tudatában nem lehet élni. El kell feledkezni róla, és ha efféle gondolatok mégis megkörnyékezik az embert, el kell ûzni, el kell fojtani őket, máskülönben meggyökereznek az agyában, növekedésnek indulnak, és gyilkos spóráik megmérgezik az életét annak, aki megadja magát nekik. Nem szabad arra gondolni, hogy te is meg fogsz halni. Abba bele lehet tébolyodni. A tébolytól csak egyvalami menti meg az embert - a bizonyosság hiánya. A halálraítélt élete, aki tudja, hogy egy év múlva kivégzik, az olyan halálos beteg élete, akinek az orvosok megmondták, mennyi ideje van hátra, a hétköznapi ember életétől csak egyvalamiben különbözik: az előbbiek pontosan vagy körülbelül tudják, hogy mikor halnak meg, a hétköznapi ember viszont mentes ettől a tudástól, és ezért érzi úgy, hogy örökké élhet, noha akár másnap egy katasztrófában az életét vesztheti. Nem a halál a rettenetes. Hanem várni a halált. Dmitry Glukhovsky
4. Nem lehet elviselni az emberi szenvedés tudatát másként, mint abban a reményben, hogy végül eljön valamiféle igazságszolgáltatás. Hogy egyszer mindenki megkapja azt, ami jár.
5. Egy istent, aki alkotásait jutalmazza és bünteti; akinek akarata van, olyat, akit mi magunkon kívül megélünk, nem tudok elképzelni. Sőt még azt az individuumot sem tudom elgondolni, aki túlélné testi halálát: akármennyire is táplálják ezt a gondolatot - félelemből vagy nevetséges egoizmusból a gyenge lelkûek. Részemre elegendő az élet örökkévalóságának misztériuma, a leendő csodálatos felépítésének tudata és sejtése és az alázatos igyekezet, hogy a természetben megnyilvánuló értelem legparányibb részét is megérthessem. Albert Einstein
6. Az emberi szív egyvalamire vágyik. (...) Hogy megismerjék. El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket. A remény sosem hal meg. Charles Martin
7. A fizikai erő nagyszerû, hasznos tulajdonság, de ha visszatekintek a múltra, biztos vagyok abban, hogy nem a fizikai erő teszi keménnyé az embert, hanem az erkölcsi tartás. Az, amikor döntést hozunk, és szilárdan tartjuk magunkat hozzá, legyen szó halaszthatatlan mûtétről, vagy egy gyógyíthatatlan beteg állat elaltatásáról. Amikor azt tesszük, amit tennünk kell. Ha jobban belegondolok, végső soron ez az erkölcsösség gyökere, mert erkölcsös ember nem tehet szert lelki nyugalomra, ha nem teszi meg azt, amiről tudja, hogy meg kell tennie. John Wayne
8. Hinned kell abban, hogy a legjobb még hátra van. Hogy hozzon ez a szeszélyes élet bármit, a csoda, amit neked szán, a tiéd lesz. Hinned kell abban, hogy ez a szürke világ is ezer színt tartogat, és te is látni fogod. Hinned kell abban, hogy az élet nem csak kudarcok sora, hanem egyszer végre felemel, és nem enged el magától. Hinned kell abban, hogy létezik igaz szeretet, olyan soha el nem múló. Hogy lesz egyetlen sziklád, egy mentsvár, aki nem kérdez, de átölel, ha fáj még az élet. Egyszerûen hinni kell, hinni, bárhogy fáj, mert másként elvesztünk. Mindannyian.
9. Rohadt egy egoista dolog az öngyilkosság! (...) Gondolj csak azokra az emberekre, akik megbetegednek, gondolj csak arra, hogy kapaszkodnak az életbe, és mindent elkövetnek azért, hogy minél tovább éljenek. Gondolj azokra, akik lebénulnak, és a végén egy életre egy kerekesszékben kötnek ki, vagy azok, akik elveszítik a gyereküket, a feleségüket, a férjüket. Gondolj azokra, akik a poklok poklát állják ki, úgy szenvednek, azokra, akik a legszívesebben eltûnnének, de a nyomoruk ellenére felkelnek reggel és élnek tovább, szerintem elképesztő hálátlanság, hogy mások, akiknek sokkal több öröm jutott az életben, inkább azt választják, hogy kiugranak az ablakon. És mi lesz azokkal, akik ittmaradnak? Azokkal, akik arra lesznek ítélve, hogy örökké tartó gyászban és megvetésben éljék le az életüket, azokkal, akiknek meg kellett tudniuk, tudomásul kellett venniük, végig kellett szenvedniük azt, hogy akit szerettek, inkább lelépett - velük mi lesz? Ida Hegazi Hoyer
10. Ebben a nagy bizonytalanságban bizonyos vagyok abban, hogy gyarlóságunk felszíni rétege alatt az emberek jók akarnak lenni, és azt akarják, hogy szeressék őket. Valójában legtöbb bûnük nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy rövidebb úton jussanak szeretethez. Amikor az ember a halál küszöbére ér - akármilyen képességekkel, lángelmével, befolyással rendelkezett is -, ha halálos ágyán nem veszi körül szeretet, akkor élete merő kudarc volt, és halála hideg borzalom. Én úgy gondolom, ha nekem vagy neked választanunk kellene a gondolat vagy cselekvés két útja között, a halálunkra kellene gondolnunk, és igyekeznünk kellene úgy élni, hogy halálunknak ne örüljön a világ. John Steinbeck