Ugrás a tartalomra
De mindig úgy érzi az ember, hogy őt semmilyen baj nem érheti, a golyók elrepülnek mellette, a betegség elkerüli. Az öregkori halál meg olyan távol van, hogy gondolni se érdemes rá. A halandóság tudatában nem lehet élni. El kell feledkezni róla, és ha efféle gondolatok mégis megkörnyékezik az embert, el kell ûzni, el kell fojtani őket, máskülönben meggyökereznek az agyában, növekedésnek indulnak, és gyilkos spóráik megmérgezik az életét annak, aki megadja magát nekik. Nem szabad arra gondolni, hogy te is meg fogsz halni. Abba bele lehet tébolyodni. A tébolytól csak egyvalami menti meg az embert - a bizonyosság hiánya. A halálraítélt élete, aki tudja, hogy egy év múlva kivégzik, az olyan halálos beteg élete, akinek az orvosok megmondták, mennyi ideje van hátra, a hétköznapi ember életétől csak egyvalamiben különbözik: az előbbiek pontosan vagy körülbelül tudják, hogy mikor halnak meg, a hétköznapi ember viszont mentes ettől a tudástól, és ezért érzi úgy, hogy örökké élhet, noha akár másnap egy katasztrófában az életét vesztheti. Nem a halál a rettenetes. Hanem várni a halált.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derûs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tûnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok.
Carlo Rovelli
-
A halálfélelemmel ugyanúgy szembe kell néznünk, mint minden más félelmünkkel. Képessé kell válnunk arra, hogy elképzeljük a saját elmúlásunkat, meg kell barátkoznunk a gondolattal, ízekre kell szednünk, meg kell szabadulnunk a rémisztő gyermekkori halálképzetektől. Ne higgyük, hogy a halál gondolatát túl fájdalmas elviselni, hogy tönkretesz bennünket, hogy a mulandóságot tagadni kell, hogy életünk értelmetlenné válik az igazság fényében. Az efféle tagadásnak mindig megvan az ára - belső világunk és látókörünk beszûkül, racionalitásunk elhomályosul. Végül beleesünk a teljes önámítás csapdájába.
Irvin David Yalom
-
Tudjuk, hogy a halál létezik, azaz elméletileg tisztában vagyunk a tényekkel, de az ember - illetve az elmének az a része, amely tudat alatt a megsemmisítő szorongástól véd - leválasztja, elkülöníti magától az elmúláshoz kapcsol rettegést. Ez az elkülönítés nem tudatos, számunkra láthatatlan, ám létezéséről meggyőződhetünk azokban a ritka esetekben, amikor a haláltagadó gépezet kudarcot vall, és a halálfélelem teljes erővel felszínre tör.
Irvin David Yalom
-
A haláltól azért félsz, mert élni szeretnél. Azért rettegsz tőle, mert úgy érzed, még van olyan tapasztalat, ami kimaradt az életedből. Sokan érzik úgy, hogy a halál megfosztja őket valamitől. A bölcs ezzel szemben tudja, hogy a haláltól inkább állandóan kap valamit. A halál értelmet ad az életnek. Te magad vagy az, aki eldobod az életedet; hiszen pocsékolod minden pillanatát. Beülsz a kocsidba, elmész innen oda, és közben semmit sem látsz. Mintha ott sem volnál. Azzal vagy elfoglalva, hogy elgondolod, mit fogsz csinálni a következő pillanatban. Gondolatban hetekkel, vagy talán évekkel magad előtt jársz. Nem az életet éled, hanem a gondolataidat - úgyhogy az életet te dobod el magadtól, nem a halál veszi el. A halál igazából a segítségedre van, amikor figyelmedet a jelen pillanatra irányítja.
Michael A. Singer
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Most mondd meg, ha belenézhetnél egy kristálygömbbe, látnád a halálod, és tudnád, hogy holnap, vagy a jövő héten történik, mit tehetnél? Leülnél rágni a körmödet, átkoznád a világot és gyûlölnéd az életet? Vagy úgy élnéd le utolsó néhány órádat, mintha a halál nem számítana? Úgy értem, jobb életet élnél addig? Vagy inkább sajnálnád magad, el lennél keseredve és megátkoznád a napot, mikor világra jöttél?
Nyilvánvaló, hogy senki sem tudja, mikor fog meghalni. Nem is tudhatja. Nem is akarná tudni. Egyetlen dolga marad: bátor, teljes életet élni, minden egyes nap.
-
Úgy gondolunk a halálra, mint olyasvalamire, ami másokkal történik meg, nem pedig velünk. A haldoklók izolálása csak megerősíti ezt a téveszmét. Ellentétben a múlttal, amikor még szembesültünk a közvetlen környezetünkben haldoklókkal, manapság az emberek gyakran idősotthonokban és kórházakban halnak meg, másoktól elszigetelve. Ennek eredményeként a többségünk, különösképpen a fiatalok, úgy élik a mindennapjaikat, mintha halhatatlanok lennének.
Venki Ramakrishnan
-
Ha egy fiatal fél a világtól, az élettől, a jövőtől, azt mindenki sajnálatosnak, oktalannak, neurotikusnak tekinti; az ilyen emberről azt tartják, gyáván kitér minden elől. De ha egy öregedő ember titkos borzongást, sőt halálfélelmet érez arra a gondolatra, hogy észszerûen várható élettartama már csak ennyi meg ennyi év lesz, akkor kínosan emlékezünk saját bensőnk bizonyos érzéseire; figyelmünket lehetőleg eltérítjük és a beszélgetést más témára tereljük. Az az optimizmus, amellyel a fiatal embert ítéltük meg, itt csődöt mond.
Carl Gustav Jung
-
Sokan reménykednek abban, hogy egészségesen fognak megöregedni, és hirtelen éri utol őket a halál - ez azonban csak keveseknek adatik meg. Az emberi élet vége nem túl vidám, hiszen olyan időszak ez, amikor a hiányok addig halmozódnak, amíg be nem következik a halál. A megelőzés és a korai beavatkozás következtében hosszabban vagyunk betegek, a hiányok később jelentkeznek, később halunk meg. Tehát a kellemetlenségekkel járó évek nem tûnnek el, csak későbbre halasztódnak.
Rudi Westendorp
-
Úgy éljük az életet, mintha örökké tartana, mintha a halál valami olyasmi lenne, ami csak másokkal történik meg. Számunkra a halál csak egy elvont fogalom. Az emberek egész életükben olyanok, mint az alvajárók, azzal foglalkoznak, ami nem fontos, pénzt akarnak és hírnevet, irigyelnek másokat, és olyan dolgokért ügyeskednek, amikért nem érdemes. Értelmetlen életet élnek, és megfeledkeznek a lényegről. Csakhogy a halál nem elvont fogalom. Az az igazság, hogy ott áll a következő sarkon. Aztán egy napon, amikor az ember szokása szerint éppen alvajáróként sétálgat az utcán, egyszer csak jön egy orvos, és azt mondja: meg fogsz halni. És ekkor az álom hirtelen elviselhetetlenné válik, s akkor fölébredünk.
Jose Rodrigues dos Santos