Rájöttem, hogy amikor egyedül vagyunk, jobban megismerhetjük magunkat, de nem az a cél, hogy bezárkózzunk, igaz? Mi van, ha egyre jobban belejövünk? Egyre jobban érezzük magunkat, és éppen ezért nem vágunk bele egy kapcsolatba. Van, aki szépen lassan kezd el nyitni, és van, akinek esze ágában sincs. Van, hogy hiába a statisztika, a kémia mindent felülír, és van, ami véget ér, de a szerelem megmarad.

Kapcsolódó idézetek

1. Miért vesződünk a kapcsolatokkal? (...) Genetikailag vágyunk az intim kapcsolatokra, vágyunk a szerelemre. A valóságban ez persze fájdalomhoz vezet, amiben a pszichénk sérülhet, sőt össze is omolhat. Akkor mindezek ellenére miért csináljuk mégis? Szerintem azért, mert elég, ha csak egyszer bejön, mert felismerjük azt, ami jó, és egy jó kapcsolatnak a puszta emléke is feltölt minket erővel. Arra emlékeztet, hogy bár most, a jelen pillanatban le vagyunk törve, de valójában sosem vagyunk teljesen egyedül.
2. A kémiában az a jó és a rossz hír, hogy sosem fogod igazán megérteni, hogy mûködik. Minden kapcsolat új kísérlet, és nem tudod, mi lesz az eredmény. Egyesek olyasmit is kihoznak belőled, amiről addig fogalmad sem volt. Egyesek arra emlékeztetnek, hogy a történetük még nem ért véget. Egyesek meglepnek, és olykor-olykor önmagadat is megleped. És bár a kapcsolatokhoz kompromisszum kell, néha többet kapsz, mint várnál, és van, hogy nem kapsz többet, mert ami volt, az örökre elmúlt, és fájdalmas ugyan, de erőt kell nyerned, hogy tovább lépj, hogy tovább keresd a szerelmet, az egyetlen tökéletes hozzád valót, bármilyen messze vagy bármilyen mélyre kell jutnod, hogy megleld.
3. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
4. Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül.
5. A barátságot sokkal tartósabbnak gondolom, mint a szerelmet. Úgy látom, a szerelem csak biokémia egy aktuális célemberre kivetítve. Ez úgy hangzott, mintha még nem lettem volna szerelmes, ugye? Hát pedig voltam, és nem is kicsit, de kinőttem belőle.
6. Okkal mondtam, hogy boldogabb lennék egyedül. Nem azért, mert úgy gondoltam, egyedül boldogabb lehetnék. Azért, mert úgy gondoltam, ha szeretnék valakit, aztán szétmennénk, talán nem élném túl. Könnyebb egyedül lenni. Mert mi van, ha rájössz, hogy szükséged van a szeretetre, de nem kaphatod meg? Mi van, ha megszereted, és támaszkodsz rá? Mi van, ha erre alapozod az életed, és aztán minden szertefoszlik? Túlélhetsz ekkora fájdalmat?
7. Ha nincs társunk, nem találjuk a helyünket. De azért bőszen azt mutatjuk kifelé, hogy milyen nagyszabású, színes, izgalmas az életünk. Azt képzeljük, hogy boldogtalanok lennénk egyedül, ezért kapcsolatról kapcsolatra ugrálunk, mert így többnek, fontosabbnak érezzük magukat. Ahelyett, hogy néha egyedül mernénk maradni. Mert azt hisszük, hogy aki egyedül van, azt a többiek szánalmasnak tartják.
8. Kezdetben még szabad a szívünk - mi sem természetesebb, mint hogy egyik személyt jobban kedveljük a másiknál; de igazán beleszeretni valakibe minden bátorítás nélkül: ehhez kevés embernek van mersze. Jane Austen
9. A szerelem nem "normális" állapot. Amennyiben a józan, hétköznapi, egoista életünket annak tekintjük. Veszélyes is. Szeretetbe még nemigen haltak bele - de szerelembe sokan. A szerelemben ébredünk rá, hogy szét vagyunk tépve. Hiányzik belőlünk a másik. Müller Péter
10. Életünk során jó néhány emberrel kerülhetünk "kedvelem" vagy akár "szeretem" viszonyba, de igazán közeli kapcsolatot aránylag kevesekkel alakítunk ki. A logikus és egyszerû magyarázatom erre az, hogy az időnk behatárolt. És mert az életünk véges, nincs vesztegetni való időnk.