Régen az egyén hátra sorolódott, az volt a dolga, hogy tisztességesen szolgálja a közösségét, amivel jót tett mindenki másnak, végső soron önmagának is. A jelenlegi kultúrában viszont az egyén a minden. Az a fontos, hogy te túléld, te maradj fiatal, ha őszülsz, festesd a hajad, sőt, ültess be hajszálakat gyérülő homlokodba. A közösség másodlagos.

Kapcsolódó idézetek

1. Az egyén minden fontossága ellenére sem minden. A közösség fontosabb nála, mert az hozta létre a nyelvet, a kultúrát és a hitet. Ha az egyén a közösség javáért dolgozik, felemeli azt, és maga is felemelkedik vele együtt. Az az alkotó, aki nem képes erre, nem marad meg a nemzet emlékezetében. Aharon Appelfeld
2. Arra kell fókuszálni, hogy minél több olyan dolgot csináljon az ember, amivel valahogy a nagy közösbe visszaforgat vagy visszatesz. Amikor nem azzal foglalkozol, ami nincs, hanem hogy mit tehetsz te másokért, az olyan energiát ad, ami sokkal trendibb, mint az, hogy minden pillanatban jól nézz ki. Ha vállalod magad, és azt az energiát, ami vagy, odateszed valami nemesebb ügy mellé, az fiatalítja az embert... vagy nem is fiatalítja, hanem inkább frissíti az embert, mert nem fiatalabbnak kell lenni, hanem frissnek.
3. Az életünk arról szól, hogy ahogy múlik velünk az idő, úgy kopnak le rólunk a képességek. Egyre inkább hegyesedünk. Egyre inkább kevés dolog marad, amivel foglalkozni tudunk, egyre rövidebbek a napok. Jót tesz mindenkinek, ha ki tud nyitni ajtókat az életében. Hiszem, hogy az egyes területeknek a kultúrán belül is, de a társadalmon belül is ezek az ajtónyitások jót tesznek. Kőrösi Zoltán
4. Az egyén nem egyedül létezik, és erre nem is lenne képes. (...) Létét más embereknek - elődeinek és kortársainak - köszönheti. Része a nagy egésznek. (...) Bármi történik is az egyénnel, az valójában az egész közösséggel történik, és bármi történik is a közösséggel, az valójában az egyénnel történik.
5. Sokan úgy gondoljuk, hogy a múltunk nélkül nem ér a jelen semmit. Egy ponton mindannyiunknak választania kell, vagy lépnünk egyet az új felé. Mindenkit kísért a múltja. A múltunk az, ami formál minket. A múltunk felszínre tör, újra meg újra, meg újra. Nem szabad elfelejteni: a legfontosabb az, amit ma élünk.
6. Az ember nem sokra megy egyedül az életben. (...) Egyedül minden nehezebb, ha egyedül van az ember, csak annyit tehet, amire egymaga képes, de mások támogatásával sokra viheti. A közösség hatalmat ad, csak legyen olyan közösség, amelyik elfogad és támogat. Clara Sánchez
7. A xenofóbia nem a modern ember találmánya, hanem pont az ellenkezője ennek: a törzsi kultúrában a xenofóbia a túlélés eszköze. Bennünk mûködő ösztön, mivel az őseink a xenofóbiának köszönhetően maradtak életben, ezért ez fennmaradt, de közben a társadalom, ami körülöttünk van, ma már egész más kihívásokat állít elénk. Egy törzsben élve tényleg szükség volt arra, hogy gyanakodjunk, kizárjuk és megbélyegezzük azt, aki idegen volt. Abban a társadalomban, amiben most élünk, egyszerûen hátrányba kerülsz akkor, ha a mássággal nem tudsz kooperálni.
8. Teljes egészünkben megvalósulni, vagyis kihordani minden lehetőségünket: ez volna a lét célja? De ha az ember esetében az így megvalósuló egyén a társadalom ellen fordul, vagy homicid szeszélyei kerekednek? Számomra Napóleonnál rokonszenvesebb egy öreg fa, mely gyökereivel és szélben susogó leveleivel csak fennmaradásáért küzd, de semmilyen mondvacsinált cél érdekében nem tesz kárt saját fajtájában. Veszi, amit a fák társadalmi rendje kimért számára, és termésének kifogyhatatlannak látszó, bizakodó igen-jével válaszol. Déry Tibor
9. Az embernek saját magával kell foglalkoznia, nem a másikkal. Mert minden ember más, minden ember másképp tud csinálni valamit, minden ember másképp szeret valamit csinálni. Az rajtam nem segít, ha tudom, hogy X vagy Y valamit rosszul csinált vagy jobban csinált, mint én. Rajtam az segít, ha azt tudom, hogy én mit szeretnék, és azt hogy fogom csinálni.
10. Ma még mindannyian egyszemélyes orális kultúrák vagyunk. Átírjuk a múltat, hogy megfeleljen a szükségleteinknek, és alátámassza a történetet, amelyet magunkról mesélünk. Emlékeink révén mindannyian osztozunk személyes történelmünk haladó szellemû értelmezésének bûnében, folytonosan úgy tekintve korábbi énünkre, mint a jelenlegi dicső énünkhöz vezető, újabb lépésre. Ted Chiang