Ugrás a tartalomra
Az egyén minden fontossága ellenére sem minden. A közösség fontosabb nála, mert az hozta létre a nyelvet, a kultúrát és a hitet. Ha az egyén a közösség javáért dolgozik, felemeli azt, és maga is felemelkedik vele együtt. Az az alkotó, aki nem képes erre, nem marad meg a nemzet emlékezetében.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egyén nem egyedül létezik, és erre nem is lenne képes. (...) Létét más embereknek - elődeinek és kortársainak - köszönheti. Része a nagy egésznek. (...) Bármi történik is az egyénnel, az valójában az egész közösséggel történik, és bármi történik is a közösséggel, az valójában az egyénnel történik.
-
Csakis a szervezett közösség válik alkotó erővé, kedves barátom! Az ember egymagában elvész, míg a közösségben minden törekvés megtalálja a maga helyét, és együttesen hozzájárulnak minden egyén felemeléséhez, valamennyi közösség együttes tevékenysége pedig közelebb viszi az emberiséget Istenhez.
Liviu Rebreanu
-
Régen az egyén hátra sorolódott, az volt a dolga, hogy tisztességesen szolgálja a közösségét, amivel jót tett mindenki másnak, végső soron önmagának is. A jelenlegi kultúrában viszont az egyén a minden. Az a fontos, hogy te túléld, te maradj fiatal, ha őszülsz, festesd a hajad, sőt, ültess be hajszálakat gyérülő homlokodba. A közösség másodlagos.
Csányi Vilmos
-
A nemzetek és népcsoportok közös álmokat, ősképeket, vallást, nyelvet, irodalmat, kultúrát teremtenek, s némelyikük abba a tévedésbe esik, hogy az övé magasabb rendû, mint a másé. S a téveszménél is nagyobb baj, ha az övét akarja a máséra ráerőszakolni.
Polgár Ernő
-
A kultúra maga a nép; az alapvető értékekben együtt gondolkodó közösség. Ha nincsenek alapvető, közös értékek, nincsen kultúra.
Czakó Gábor
-
Az ember nem sokra megy egyedül az életben. (...) Egyedül minden nehezebb, ha egyedül van az ember, csak annyit tehet, amire egymaga képes, de mások támogatásával sokra viheti. A közösség hatalmat ad, csak legyen olyan közösség, amelyik elfogad és támogat.
Clara Sánchez
-
A nyelvnek ereje van. Nem csak kifejezi a társadalmunkat, hanem formálja is azt.
-
Mindenki máshoz ért, más talentumot kapott. És ezzel tudunk mi is alkotni. Teremteni. Újat adni a világhoz. De ehhez kell az a valami, amiről nem is tudjuk, hol van bennünk. Hol van a szépségek meglátásának, a lelket erősítő gondolatok megfogalmazásának, vagy egy szép dallam megkomponálásának képessége? Nem tudjuk. Valahol bennünk. És ez a helyszín a legfontosabb. A többi már csak díszlet.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ha valakinek élő hite van, az kihat a családjára, a környezetére, s végső soron a társadalomra is. A közösségnek jellemformáló, hitet erősítő ereje van.
-
Nem a szervezés és nem az üzemek termelése a legfontosabb dolog valamely ország vagy nép életében. Hanem az erkölcs. Mert ahol ez nincs, ott semmi sincs.
Wass Albert