Ugrás a tartalomra
Reménykedett és imádkozott, hogy ne legyen halál utáni élet. Aztán rájött, hogy ez így ellentmondásos, és ezért csak reménykedett abban, hogy nincs halál utáni élet.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt gondolta, rajta nem fog a szerelem. De tévedett. Az a tudat, hogy ő is ugyanúgy képes szeretni, mint bármelyik halandó, rettegéssel töltötte el. Teljesen más sínre terelte az életét.
-
Azt hitte, ha életben találja, az elég lesz ahhoz, hogy tovább élje az életét - de a gondolat, hogy itt él valahol ezen a bolygón, de nem vele, furcsa mód szinte megbénította.
J. R. Ward
-
Nézegetett erre, arra, de nem látta a végét. Képtelen volt felfogni. Nincs mit tenni. Nem tudott rájönni, hogy merre van az élet.
Alessandro Baricco
-
Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen.
-
Azt mondják, az ember nem élhet remény nélkül. Nos, nem is él, hanem meghal.
-
Szükségem volt Istenre, megadták, be is fogadtam, anélkül, hogy tudtam volna: őt kerestem. S mivel nem vert gyökeret a szívemben, egy darabig tengődött bennem, majd elhalt.
Jean-Paul Sartre
-
Szerettem volna még élni köztetek,
de a sors másképp rendelkezett.
Küzdöttem, de már nem lehet,
szeretteim, Isten veletek!
-
Az ember együtt él a halál gondolatával is, de titkos reményt táplál, hogy vele talán mégsem történik meg az elkerülhetetlen.
Szepes Mária
-
Szerelmes volt. Furcsán és bolondul volt szerelmes, hiszen furcsa és bolond ember volt ő maga is. Az élete értelmét látta meg ebben a szerelemben, és hitt benne minden felszabadult hitével, azzal a megkínzott, szomorú hittel, amit már olyan korán rongyosra tépett az élet rosszaságainak sok kis tüskebokra.
Wass Albert
-
Minden reménytelen, ami emberi. Csak az isteni a teljes, csak a lélek nem reménytelen.
Márai Sándor