Ugrás a tartalomra
Rengeteg ügyemet elrontottam,
De sosem paráztam, mert otthon feloldódtam.
Mama!
Kikészítettem a fél iskolát,
De mindig tudtam, anyu várja haza a kisfiát.
Kapcsolódó idézetek
-
Lehetett bármilyen nagy a bánatom (...), anya mindig segített a feltétlen szeretetével. Mert egy jó anya ezt csinálja, szereti a gyermekeit és nem töri össze.
-
Beképzeltségemben el ne rontsak bármit is! Ahogy a hősök oly gyakran a mesékben. Mindig csináltak valamit, s a már-már holtbizonyos boldogságot eltolták a háztól.
-
Azt hiszem, azért vészeltem át minden érzelmi vihart, mert annyi szeretetet kaptam gyerekkoromban. A szüleim szeretete óriási önbizalmat adott, és soha nem fogom elfelejteni azt a rengeteg boldogságot, amiben gyerekkoromban részem volt.
-
Ez az otthonom. Másutt senkit sem ismerek. (...) Itt pontosan tudom, kire számíthatok és kire nem. Vannak, akiket éjfélkor is felhívhatok, meg sem kérdezik, miért, és vannak, akiket soha, semmilyen körülmények között nem hagynék cserben. Persze itt is leselkednek az emberre veszélyek, ahogy örömök is érik, de itt legalább ismerem ezeket a veszélyeket meg örömöket, és erre számíthatok.
-
Rendíthetetlenül hiszek abban, hogy semmi sem olyan nehéz, mint szülőnek lenni. Minden más kapcsolatból van vészkijárat. Elhagyhatod a párodat, ezt a többség meg is teszi életében valamikor, amikor elmúlik a szerelem, amikor eltávolodnak egymástól, vagy amikor már nem boldog az ember szíve. Barátokat és ismerősöket is otthagyhatsz az út mentén, a rokonokat is, akár a testvéreidet és a szüleidet is. Mindenkit magad mögött hagyva mehetsz tovább az utadon, és boldogulni is fogsz. De a gyerekedet sosem hagyhatod el.
Mattias Edvardsson
-
Akkor, gyerekfejjel, sok mindent nem értettem, de most, hogy visszagondolok gyermekkoromra, megértem apám gondolatait és érzéseit, egy-egy elejtett mondatának értelmét. Most már azt is tudom, hogy miért pazarolta rám szabad idejének minden pillanatát, miért vigyázott rám oly féltő gonddal, miért volt fontos számára, hogy bizalmam ne rendüljön meg benne.
Berkesi András
-
Néztem anyut, ahogy megtesz mindent, és rájöttem, hogy soha nem leszek képes teljesen elszakítani magam tőle. Nem számít, mennyire vagyok erős vagy gyenge, anyu a részem, épp olyan fontos, mint a szívem. Soha nem leszek olyan erős, hogy meg tudnék lenni nélküle.
Sarah Dessen
-
Nem hibáztatok senkit és semmit a helyzetemért - még magamat sem. Azt is tudom, hogy minden probléma álcázott lehetőség, és ez a készenlét a lehetőségekre, képessé tesz a pillanat megragadására és a helyzet jobbra fordítására.
Deepak Chopra
-
Igen, tudom, szeretnek, megvan mindenem, nincsenek napi gondjaim. De majd meglátod, ha férjhez mész, hogy az milyen. Hogy egész nap várod, hogy hazajöjjön, hogy végre ne csak a mondókázás és a házi feladat töltse ki az életedet, végre fontos dolgokról is beszélhess. És akkor megjön, és nincs ott. Legalábbis neked nincs, csak a gyerekeknek.
Szabó T. Anna
-
Ne érezd magad elhagyottnak, mert én mindig veled vagyok, nem foglak elhagyni, nem tudlak elhagyni, mert az én teremtményem vagy és az én mûvem: a lányom, a fiam, a célom, önmagam. Csak szólíts ezért bárhol és bármikor, ha távolabb sodrodnál tőlem. Én ott leszek.