Ugrás a tartalomra
Rettentő volt tudni, hogy mit akarok, tudni, hogy mi a helyes, és tudni, hogy a kettő nem ugyanaz.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor dönteni akarunk, pedig a helyes válasz mindkettő.
Vámos Robi
-
Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazságot megkülönböztetni a tévedéstől, avégből, hogy tisztán lássam, miképpen kell cselekednem, s biztonsággal haladhassak előre ebben az életben.
René Descartes
-
Tudni valamit és képesnek lenni arra, hogy megtegyétek, amit kell, nem ugyanaz.
Dan Millman
-
Egy dolog volt, hogy magamban belenyugszom a megváltoztathatatlanba, és egészen más, hogy mindezt és az elkövetkezőket egy másik emberrel is meg kell értetnem.
-
Amit tudtam, arról később kiderült, hogy nem jól tudtam, át kellett gondolnom, de amiben hittem, az mindig úgy volt, és most is így van. És úgy is lesz.
Müller Péter
-
Amit akarsz és amire szükséged van, az a kettő nem szükségképpen ugyanaz.
Joanne Harris
-
Bizonyosnak lenni valamiben és tudni azt, hogy miért vagyunk bizonyosak - ez két különböző dolog.
-
Néha nehéz eldönteni, mi a helyes. Már csak egy vágyam van: hogy helyesen cselekedjek.
Agatha Christie
-
Nem mindig nyilvánvaló, hogy mi a helyes. Megeshet, hogy ami helyes az egyiknek, az rossz valaki másnak.
Stephenie Meyer
-
Nem elég látni, hogy mit kell tenni, azt is tudni kell, hogyan.
John Ronald Reuel Tolkien