Ugrás a tartalomra
Ringatódzom az emlékeken. Néha azt hiszem, magam idézem fel őket, máskor meg, hogy ők játszanak velem. Ebben a múltban gyökerező, furcsa álomvilágban élem a mindennapokat, csak a szemem fénye kopott meg egy picikét: a hitem. Be kell ismernem, hogy mit sem ér a hûség, az állhatatosság, ha alázattal nem párosul. Be kell ismernem a kudarcot: álmot senkire sem lehet rákényszeríteni. Igazán boldog csak akkor lehetek, ha öntörvényeik szerint teszem boldoggá azokat, akiket szeretek. De ehhez, mint Mózesnek, szét kellene törnöm a kőtábláimat. Győzni magam fölött. Kétes diadal.
Kapcsolódó idézetek
-
Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet.
Edmonde Charles-Roux
-
Gyakran már szinte álmodom. Én is éltem valaha egy teljesebb életet. Ilyenkor ismét ismerős ösvényre lépek, de arrogáns önigazolásom hirtelen rossz útra visz. Ilyenkor, imádkozva egy újabb esélyért, ha tudatosan nem is, de ösztönösen megvilágosodik az elmém, és tudom, hogy az élet nem vész el teljesen, hanem mint tört üvegcserép megmarad az emlékezetünk titkos mélységeiben.
-
Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam,
És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam,
Ilyen az élet, nem választhatok újat.
És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat,
Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig,
Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.
-
Sokszor szinte álmodom, mégis bölcsen, józanul kell élni életem és bejárni az ismerős ösvényeket. Egyszer véletlen elveszhettem erőszakos önhittségemben. És akkor az imám egy újabb esélyért meghallgattatott. Bár a halál által vezérelt fény ösztönével azon életem nem teljesedhetett be. Csupán szilánkokra tört, és ködös emlékeket hagyott. Ezeket látom most, amikor még egyszer újra előttem áll a cél.
-
Sokáig azt gondoltam, hogy a két világ, amiről álmodunk, és ami valóban létezik, soha nem válik eggyé, és hosszú ideig úgy éreztem, lehetetlen az életben tartós örömöket találni, vagy azt kívánni, hogy a boldogság állandó és tökéletes legyen. De aznap... megértettem, hogy az akarat képes megváltoztatni a szokást, áthidalni a szakadékokat és valóra váltani az elfáradt álmokat.
-
Az álom, mit nem láttak még,
és győzni, hol nem győztek még.
A bánatot eltûrni némán,
s ott járni, hol nem jártak még.
A vágyad nem elérhető,
de látod a távoli célt.
A lélek, csak az segít tovább,
s megnyílik a csillagos ég!
Törvényem ez, ezt követem én,
ha nincs is már remény, a hitem, az él.
Az vezet tovább, s mind, ki előre néz,
annak bármilyen göröngyös útja van, nem lesz nehéz.
-
Önmagamat is alig ismerem, a többieket még kevésbé, nem ítélek, legföljebb védekezem. Ez a miénk, ez a személyes magány a mindenségben. A hit, hogy része vagyunk az egésznek, egyszerre büszkeség és alázat. Eszerint minden eseménynek értelme van, és mind igazodik valami tervhez. Mindvégig építkezem, a terv percenként alakul, és közben omlás, csapás, berogyás, sorvadás. Hónaljig a múltba temetve a jövő látomásai után kapkodom, vagy a fejemet kapdosom előlük.
Konrád György
-
Felismertem akkor, hogy az elbizakodottság és a kielégített hiúság soha nem ad nekem békességet. A diadalmaskodó, vidám felszín alatt boldogtalan voltam. A szívem olyan nehéz volt, mint a kő, bár ajkam vidám bohóságokat fecsegett.
-
Próbálok nem az emlékekre gondolni, és inkább magam elé nézni. A jelen tele van problémákkal, és ha szembeszállok velük, el tudom engedni a múltat. Kapaszkodom a reménybe, hogy bár ezek az értékes emlékek a múlté maradnak, egyszer majd szerzek újakat.
-
Elfelejtettem bízni, bízni magamban és az életben. Hinni, hogy mindig lehet jobb, hogy mindig van más, ha valami nem sikerül. S hinni abban, hogy az ember nem csak egyféleképpen lehet boldog, és néha az egészen jelentéktelen dolgok jelentik a legtöbbet.
Zakály Viktória