Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Semmiféle Isten nincs a valóságban, bármit értsünk valóság alatt, amiben persze a mi számunkra, a gondolkodó elmék számára az lesz a legborzasztóbb, ha megértjük, hogy ez azt is jelenti, hogy minden, a teljes emberi kultúra hamis alapokon épült fel, egy hitre alapozta önmagát, sőt ebből a hitből táplálkozott.

Krasznahorkai László
💍 Feleség 🌫️ Felejtés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nincs semmiféle Isten! Ebből következően nincs "örök" igazság, törvény, erkölcsi világrend sem, csupán annyi, amennyit a létéért harcoló "öntudatos" ember a józan eszével megteremt. Müller Péter
  2. A legkülönféleképp gondolkodó emberek is ugyanabban a világban élnek: nincs külön valóság a hívők és külön egy másik a hitetlenek számára. És bármennyire tartózkodjék is a tudomány attól, hogy az emberek egyéni hiedelmeibe beleszóljon, azt semmi­képpen sem ismerheti el igazságnak, ami pusztán egyes emberek vagy embercsoportok érzelmeivel vagy hagyományaival bizonyítható, nem pedig a természet és társadalom törvényeivel.
  3. Tisztán tudományos szempontból az emberi életnek egyáltalán semmi értelme nincsen. Az emberiség egy vak fejlődési folyamat eredményeként jött létre. Tetteink nem valamiféle kozmikus, isteni terv részei, és ha a Föld bolygó holnap felrobbanna, az univerzum valószínûleg ugyanúgy mûködne tovább. Legjobb mostani tudásunk szerint az emberi szubjektivitás nem fog hiányozni belőle. Ennélfogva bármiféle "értelem", amit az emberek az életüknek tulajdonítanak, csupán káprázat. Yuval Noah Harari
  4. Isten nem egy láthatatlan égi hatalom, hanem legbenső valóságunk. Felismerése nem betûkön és tanításokon, hanem a legmélyebb önismeretünkön múlik. Nincs olyan ember, aki Istenről a maga mélyen eltemetett "ösztöneivel", félelmével, boldogtalanságával, hiányérzetével ne sejtene valamit. Müller Péter
  5. Nem hiszek Istenben. Nem hiszek a halál utáni élet létezésében. Úgy vélem, a lélek az értelem maga. Tudományos módon nem lehet bizonyítani Isten létezését, ugyanakkor azt sem, hogy ne létezne. Isten képzete önmagában számomra nem bír meggyőző erővel. Inkább az anyagban hiszek. Margherita Hack
  6. Nem hiszek Istenben, mert úgy gondolom, az emberi képzelet túlságosan is gyenge ahhoz, hogy egyáltalán elképzelése legyen arról, létezik-e Isten. A vallások jóval többet ártottak, mint amennyi jót köszönhetünk nekik. Wes Craven
  7. - Ha Isten nem létezik, akkor az ember sem létezik. - Ez tiszta badarság, apa, nagyon jól tudod. Mi itt vagyunk. Én itt állok előtted. Be tudom bizonyítani - mondtam, és megtapogattam a kezem-lábam. - Akkor voltaképp minek foglalkozol azzal, hogy az Isten teremtette az embert, vagy az ember teremtette az Istent? Isten mindkét esetben létezik. - Nem, apa, ha az ember találta ki az Istent, akkor Isten nem létezik. Csak az emberek agyában létezik.
  8. Nincs igazság. Az igazság emberek által gyártott fogalom, egy idegen test az univerzumban. Nem létezik elvont igazság. De törvény létezik. A különbségnek nyilvánvalónak kéne lennie. Peter Soyer Beagle
  9. A világ egy ijesztő hely, ahol olyan dolgok történnek, amelyek nem igazságosak, és valójában az egésznek semmi értelme. És a legvégén mindannyian eltûnünk. Ezt nem tudjuk elviselni, ezért kitaláljuk Istent meg a mennyországot, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy végül minden rendben lesz. Szerintem ez nem rossz. Csak éppen azt gondolom, hogy nem igaz.
  10. Mivel minden vallás csak valószínû bizonyításra támaszkodik, s minden valószínû bizonyítás cáfolható, ebből következik az, hogy ami egyesek szemében tökéletesen igaz vallás, azt mások igen valószínûtlennek vélik, hamisnak tartják.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat