Ugrás a tartalomra
Sok esetben már az is számottevő eredmény, hogy legalább az orvos életben marad.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg él a beteg, addig mindig van remény.
Christiaan Barnard
-
Sokan azt hiszik, hogy elég orvosnak látszani ahhoz, hogy valóban orvos is legyen az ember.
Diósszilágyi Sámuel
-
Az orvosok ma már szinte mindent meg tudnak tenni, feltéve hogy nem ölik meg az embert rögtön az elején, amikor megpróbálják meggyógyítani.
Agatha Christie
-
Az orvosok még akkor is az élet meghosszabbítására törekednek, amikor már semmi remény sincs a túlélésre.
-
Az orvosnak bizonyos tekintetben jó dolga van: ha hibát követ el, más lakol érette.
Fligl József
-
Egy orvosnak tudnia kell, mikor hagyja, hogy egy ember méltósággal haljon meg.
Wilbur Smith
-
A betegek úgy viselkednek az orvossal, mintha Isten lenne, sőt még annál is alázatosabban - hisz` drága az életük.
-
Vannak, akik haláluk napjáig élnek, és vannak olyanok is, akik a diagnózis napján meghalnak. Az egyik legfontosabb dolog, amire emlékezni érdemes, hogy tudományosan bizonyított tény: az optimista szemléletû emberek tovább élnek.
David B. Agus
-
Az orvostudomány jelentősége csak kisebb részben rejlik a betegek gyógyításában. Ez mindig így volt, és ma is így van.
-
Nem elég legyőzni az ellenséget, életben is kell maradnia valakinek, aki a végén győzelmet kiálthat.