Ugrás a tartalomra
Szabad akarat az, amikor az ember azt teszi, amit tennie kell.
Kapcsolódó idézetek
-
A szabad akarat megengedi az alkotó embernek, hogy Isten természetében e természet törvényei között szabadon mozogjon.
-
A szabad akarat: hogy mit kezdünk azzal, amink van.
Feldmár András
-
A szabadság nem abban áll, hogy az ember azt tesz, amit akar, hanem abban, hogy azt akarja, amit tesz.
Váradi Tibor
-
Szabad ember az, akinek lehetősége van rá, hogy értékeket valósítson meg, akinek lehetősége van arra, hogy jó és értelmes dologra használja az életét.
Erdő Péter
-
A szabadság az, hogy mit kezdesz azzal, amit veled tettek.
Jean-Paul Sartre
-
A "szabad akarat" fogalma az általános felfogás szerint azt jelenti, hogy az ember adott körülmények között akár másképp is dönthet, mint ahogy végül döntött. Kétségtelen: a szabad akarat érzetével mindannyian rendelkezünk, vagyis úgy érezhetjük, hogy - jól-rosszul - magunk irányítjuk a viselkedésünket. Ám (...) a szabad akarat nem más, mint illúzió. Úgy jön létre, hogy a bal agyféltekénk utólag mindig legyárt valamilyen logikus történetet a döntéseink és tetteink magyarázatára.
Dick Swaab
-
Nem az szabad, aki azt teheti, amit akar, hanem az, aki azt akarja tenni, amit tennie kell.
Matthias Claudius
-
A szabad akarat jellemvonás.
Timothy D. Snyder
-
Az ember olyan mértékben szabad, amilyen mértékben meg tudja valósítani akaratában azt a lelki tevékenységet, hogy tisztán eszmei (szellemi) intuíciókat hozzon létre magában.
Rudolf Steiner
-
Mindannyiunknak. Szabadságában áll. Azt tenni. Amit akarunk.
Richard Bach