Dick Swaab

Álom közben úgy találunk ki történeteket, ahogy az alkoholos demenciával küzdő ember konfabulál, olyasmivel tömködve be a lyukakat a memóriájában, ami sohasem történt meg. Utána néhány perc alatt elfelejtünk mindent - akárcsak egy Alzheimer-beteg.

A "szabad akarat" fogalma az általános felfogás szerint azt jelenti, hogy az ember adott körülmények között akár másképp is dönthet, mint ahogy végül döntött. Kétségtelen: a szabad akarat érzetével mindannyian rendelkezünk, vagyis úgy érezhetjük, hogy - jól-rosszul - magunk irányítjuk a viselkedésünket. Ám (...) a szabad akarat nem más, mint illúzió. Úgy jön létre, hogy a bal agyféltekénk utólag mindig legyárt valamilyen logikus történetet a döntéseink és tetteink magyarázatára.

Gyakran hozakodnak elő az ellentétpárral: ki felelős a tetteimért, az agyam vagy én? Ez azonban meghaladott kérdésfeltevés. Az agyunk mi vagyunk, akkor is, ha az agyunk normálisan mûködik, de akkor is, ha demens, pszichotikus vagy rendkívüli mértékben antiszociális.

Sokan - főként politikusok - szeretik hangoztatni, hogy egy bûnöző büntetése egyúttal figyelmeztetés mások számára is, pedig még soha, senkinek nem sikerült kimutatnia, hogy a súlyos büntetések elrettentő erővel bírnának.

A bûnözőket "az oktatás rendelkezésére kellene bocsátani", hogy jobb emberként jöjjenek ki a börtönből, mint ahogy bementek.

Cinikus megállapítás, de igaz: kizárólag a depresszióban szenvedő emberek tudják, érzik helyesen, hogy az életnek az égvilágon semmi értelme nincsen.

A kreativitás sem más, mint új összefüggések létesítése a külvilágból érkező információk alapján. Ezek az új gondolatok képezik a mûvészet, a tudomány és a technika új vívmányainak alapját.

Kizárólag a kreatív agy révén fejlődik emberi tevékenységünk, kreatív agyunk varázsol festékből és kőből mûvészetet, a rezgésekből zenét és információt, kreatív agyunkban jönnek létre a tudományos felfedezések, ahogy ott születnek meg az újabb és újabb orvosi kezelések tervei is.

Az ember társas lény. Szociális beágyazottság nélkül nem sok esélyünk lenne a túlélésre olyan stresszhelyzetekben, mint amikor megsebesülünk vagy betegek vagyunk. A szociális izoláció nem véletlenül indítja be azonnal az agy riasztási rendszereit, míg a társadalmi elismerésnek nagyon komoly jutalmazó hatása van.

Egy festmény nem csupán festékből áll. Olyan alkotás, amelyben tetten érhető a mûvész agya, technikai tudása és érzelmei, és túl ezeken arra szolgál, hogy elmeséljen nekünk valamit, miközben a mi agyunkból is érzelmeket vált ki. A festékből így lesz szépség, így válthat ki belőlünk csodálatot vagy éppen megdöbbenést. A festéket a mûvész tölti meg élettel, az élmény pedig a befogadóval folytatott kommunikáció révén jön létre.

Ahogyan a festmény több, mint vászonra mázolt festék, úgy az agy sem halott molekulák elegye: élő és mûködő sejtek roppant kifinomult rendszeréből áll, amelyek elképesztően bonyolult módon kommunikálnak egymással és a környezetükkel.

A genetikai tényezők elsősorban fiatal korban határozzák meg a személyiségjegyeket, míg a környezeti hatások egész életünkben befolyásolhatják egyéniségünket. Az öröklődés viszonylagos jelentősége ennek megfelelően az életkorral arányosan csökken.

A gyerekek agya már születésükkor különböző. Ebben több tényező kölcsönhatása játszik szerepet: a genetikai háttéré, az anyaméhben a fejlődő agyat érő környezeti hatásoké, az agyterületek lokális önszerveződéséé - és a véletlené, amelynek ebben a fázisban komoly szerep jut. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden embernek más tehetségek és korlátok jutnak, és hogy minden ember másképp viselkedik, másképp reagál a külvilág felől érkező ingerekre, és más körülmények között érzi jól magát. Ez is része az egyének közötti hatalmas különbségeknek, amelyek az evolúció során mindig megvoltak, és meg is lesznek, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megtanulja tisztelni az emberek közti eltéréseket.

Az empátia mértéke gyakorlással (...) csökkenthető. Végül is a sürgősségi osztályon dolgozó orvos sem érezheti minden egyes páciensnél ugyanazt a kínzó fájdalmat! Dolgozni már nem is maradna energiája. Cserébe a betegek családtagjai gyakran nézik az orvosokat érzéketlen bunkónak. De ez is természetes: aki közelebb áll hozzánk, azzal kapcsolatban nagyobb empátiát érzünk.

Az agyunk úgy épül fel, hogy ugyanúgy viselkedjünk, mint a többiek, ennek minden veszélyével és kockázatával együtt. Extrém helyzetekben ez szuperorganizmusok kialakulásához vezet.

A negatív élmények elraktározásának megvannak a maga kétségtelen előnyei, ám ha ez a mechanizmus túl hatékonyan mûködik, az könnyen depresszió vagy poszttraumatikus stressz szindróma kialakulásához vezethet.

A társadalom gyorsan változik, és bár az idősebbek garantálják a stabilitást és a folytatólagosságot, általában konzervatívak, nemigen haladnak a korral, és végképp nem alkalmasak arra, hogy a szükséges változások élére álljanak. A társadalom viszont ezzel mit sem törődve politikai, gazdasági, mûszaki és környezeti szempontból egyaránt folyamatosan változik. A kamaszok a szüleikkel ellentétben nagyon is részt akarnak venni a változásokban. Izgalomra vágynak, új dolgokat akarnak kipróbálni, szeretik az innovációt, a társadalmi változások élharcosai akarnak lenni. Viselkedésük által az egész társadalom alkalmazkodni tud az új fejleményekhez. A társadalom valójában nem is maradhatna fenn a fiatal generáció újításai nélkül.

Bizonyos agyi struktúrák és funkciók (...) nagyon későn érnek be, és az agyunk, ellentétben a törvényhozók elképzeléseivel, 18 éves korunkban még korántsem "felnőtt". Többek között ezért sem felelősségteljes dolog 18 éves katonákat háborús területekre vezényelni.

A házasság, a valakivel együtt élés csökkenti a függőségek esélyét. Úgy tûnik tehát, hogy az ember vagy bizonyos anyagokra, vagy a partnerére szokik rá - de valamire nagy valószínûséggel igen.

A boldogságot (...) sehol máshol nem lehet olyan remekül megfigyelni, mint a kölyökkutyáknál, a kismacskáknál és a bárányoknál, akik épp ugyanolyan önfeledtséggel játszanak egymással, mint az embergyerekek.