Ugrás a tartalomra
Szeretem e fajt, amelyből származom, mert hibáiban, vétkeiben ugyanaz, ami én vagyok. Hamarább megértem hibáját, mint egy más nép erényeit.
Kapcsolódó idézetek
-
Szeretem az embert. Szeretek benne mindent, ami szép, jó és nemes. Ezt egyformán megtalálja minden fajban, minden népben. De sajnos, az ellenkezőjét is.
Karl May
-
Megvan az a balga szokásom, hogy általában szeretem az embereket, hacsak nem túlságosan kellemetlenek. Ami jó van a jellemükben - ha egyáltalában van valami jó -, azt hamarabb meglátom és ennek alapján alkotok képet róluk.
Nathaniel Hawthorne
-
Tudod, mikor valami rossz történik velem, szeretem azt gondolni, hogy az én hibám. Mert tudod, ha valaki más hibája lenne, akkor én semmit nem tehetnék ellene.
-
Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul.
Ottlik Géza
-
Nem azért szeretem, mert mellette jobb ember vagyok. Csak szeretem, akkor is, ha rossz ember leszek.
Kollár Betti
-
Még megbocsátni
Szeretek, ha nagy bûnök akadnak
S másoknak inkább
És néha-néha magamnak.
És szeretem az embereket
Szánva, őszintén:
Egy kicsit valamennyi úgy jár,
Mint én.
Ady Endre
-
Szeretem, ahogy van, amilyennek látom.
Szeretem, szeretem.
És ha egészen más, mint ahogy szeretném.
Akkor is, akkor is szeretem, szeretem.
-
Nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, talán unalmas is lenne a világ, ha mindenben egyetértenénk. Ahogy magamat szeretem, téged is úgy fogadlak el. Gyökereink összeérnek a föld mélyén, s a nap is ugyanúgy simogatja szirmainkat.
Simon András
-
Örülök azoknak a hibáknak, amiket elkövettem. Nincs bennem olyan, hogy "ha valaki akkor azt mondta volna, hogy, akkor minden másképp lenne... ", mert lehet, éppen úgy lenne másképp, ahogyan az nekem nem lenne jó.
Fluor
-
Tudod, hogy nem egyedül téged szeretlek. (...) De megbánni nem fogok egyetlen szerelmet sem, egyetlen bölcs vagy balgatag lépést sem, amit tettem. Téged talán azért szeretlek, mert hasonlítasz hozzám. Másokat viszont azért szeretek, mert különböznek tőlem.
Hermann Hesse