Szeretem ujjad karcsuságait, Szeretem a szemöldöd aggodalmát, Szeretem, ha szólsz, küzködő szavad, Szeretem ajkad fájdalmas nyugalmát,

Kapcsolódó idézetek

1. Szeretem, ahogy megcsillan a hajad a fényben, szeretem, ahogy mosolyogsz, amikor épp nem bujkálsz, vagy nem pózolsz senkinek. Szeretem a nevetésed, szeretem, ahogy megtelik csobogó bánattal a hangod, mint a nyári eső. (...) Szeretem a szemeidet, a boldogtalanságodat. Szeretlek. Laurell Kaye Hamilton
2. Szeretem lelkednek Magas röpülését, Szeretem szivednek Tengerszem-mélységét, Szeretlek, ha örülsz És ha búbánat bánt, Szeretem mosolyod S könnyeid egyaránt. Petőfi Sándor
3. Szeretem először is a hangodat, amely úgy dalol bele a lelkembe, mint valami nagyon szép fuvolaszó; szeretem a szemedet, amelynek a sötét tüzében ég az én üdvözítő poklom; szeretem a hajad suhogását, amikor szétbontod és én érzek valami tavaszi szellőt felém áradni belőle; szeretem az összeszorított dacos ajkadat, amely mindig szid engem, de én azt imádkozásnak hallom; szeretem a kezed érintését, a lábad nyomát, a fájdalmakat, amelyeket okozol nekem - szeretek rajtad mindent! Bársony István
4. Megszeretem a szemedet; harmatos bársony éjjelét, pillái félénk ringását, mélysége rám néző kegyét.
5. Szeretem a szavakat. A hosszú mondatokat, a sokáig a levegőben lógó sóhajokat. Szeretem, amikor a szavak mást mondanak, mint első hallásra gondolnánk; vagy valahogy másképpen mondják ugyanazt. Grégoire Delacourt
6. Szeretem az élet hajnali dalát, Szeretem a fények nappali szavát, Szeretem az est otthon-melegét -, Szeretem a csókod éjjeli tüzét!
7. Szerelmes vagyok a szomorú szemeidbe, és minden vágyam, hogy felvidítsalak, és lehet, hogy akkor, ha vidámabb szemed volna, kiszeretnék belőled, ettől újra szomorú volnál, s újra beléd szeretnék.
8. Szelíd a szája. Szeretem. Kell ez a szelíd szája, kell az akadozó lehelete, kell a bőrének melege, kell a lassú remegése, kell a kerek térde, hogy a térdemnek feszüljön, kell a gyöngyvirágpára a nyaka forró hajlatából, kell az ártatlan keze, megoldozni a nyakkendőmet, bebújni két gomb között az ingem alá, kell a mohó másik keze, rásimogatni a tenyerem az érzékeny csípőjére, kell ez a lány énnekem, kell, ha csak szeretőnek, nem többnek, hát szeretőnek. Szilvási Lajos
9. Gyûlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel, Gyûlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel, Gyûlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre, Gyûlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle. Gyûlölöm, gyûlölöm, ha hazudsz, és azt is gyûlölöm, ha nem, Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem. Gyûlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém, S gyûlölöm, hogy nem gyûlöllek egy cseppet sem, Szemernyit sem, nem gyûlöllek én.
10. Szeretlek, mint a nyelv az ízeket és mint az ujjakat a kéz és mint a fáradság az ágyat. Mint a beteg a reményt, úgy szeretlek.