Ugrás a tartalomra
Szerfölött fontos lenne, hogy amikor látványosan a ráció nevében cselekszünk, alaposan megvizsgálnánk, miféle hiten is alapszik.
Kapcsolódó idézetek
-
Az is egyfajta racionalitás, ha számot vetünk gondolkodásunk alapvetően nem racionális voltával.
Mérő László
-
Fontos, hogy képesek legyünk szenvedélyesen hinni valamiben, de legalább ennyire fontos az is, hogy olykor meglássuk saját hitünk abszurditását, és tudjunk rajta nevetni.
-
Általában nagyra tartják a tisztánlátást. Szerintem, ha magunkon alkalmazzuk - ha kitapintjuk az igazságot a tetteink mögött -, annál az is jobb, ha megvakulunk.
Mark Lawrence
-
Ha azt akarjuk, hogy az életünknek jelentése legyen, hinnünk kell abban, hogy a döntéseinket okkal hoztuk meg.
-
Amikor egy állítás igazságát vizsgáljuk, vagy tisztességesen igyekszünk értékelni a tapasztalati bizonyítékokat és logikai érveket, vagy nem. A vallás életünknek az a területe, amelyre az emberek elképzelése szerint az intellektuális tisztességnek valamilyen másfajta mércéje érvényes.
Sam Harris
-
Ha eredményesen akarunk valakit megcáfolni, bebizonyítva, hogy téved, előbb vizsgáljuk meg, melyik oldaláról szemléli a dolgot, mert arról az oldalról tekintve rendszerint igaza is van.
Blaise Pascal
-
Ha gyanúsan nagy a rend, akkor érdemes elgondolkodni, hogy vajon harmóniáról beszélünk-e vagy megfelelni akarásról.
-
Ha logikusan gondolkodunk, be kell vallanunk: hogy valamit vagy valakit jónak avagy rossznak ítélünk, a személyhez vagy a dologhoz fûződő viszonyunktól függ.
-
Ahhoz, hogy lássuk valaminek az okát, a hatását kell tanulmányoznunk.
Agatha Christie
-
Még barátaink ítéleteit is, ha kedvezők ránk nézve, gyanúval kell fogadnunk.
René Descartes