Szólj, csak szólj, hallgatok, hallgatok a világ végeig, s várom a perceket, amelyekben engemet értesz! mert nekem már csak te vagy és nem is lesz soha másom: sem étel, sem ital, sem munka, sem élet...

Kapcsolódó idézetek

1. Arra vágyom, hogy te járj elöl földi életünk során mindenütt. Csak egyszer járok majd előtted, s az lesz végső pillanatom. Ha hív a halál, mögém kerülj. Mert nélküled egy percet sem élhetek.
2. Rólad szól minden reggel, Hozzád vezet minden út. A világ nélküled már semmit nem jelent, A világ nélküled, meghalt a szó és a csend. Republic
3. Csak várok: várok, de nem jön. De mindennap hallom, ahogy (...) szólít engem. Mégsem látom sehol. Sehol. A neve benne van a telefonomban. De nem veszi fel soha többé. Nincs módom rá, hogy újra beszélhessek vele. A nap felkel, majd lenyugszik. De ő mégsincs sehol (...). Bármit is teszek (...), nem hozza vissza. A világ megállt forogni.
4. Az élet már csak ilyen. Senki nem hall, senki nem lát, senki nem tud veled kapcsolatot teremteni. Marc Lévy
5. Én várok rád, mert tudom, hogy nincs ennél érdemesebb dolog a világon, amire várhatnék. Te vagy a minden és még több. Zakály Viktória
6. Csak érted és miattad vágyom örök életre. Mert egy véges élet kevés ahhoz, hogy mindent neked adjak. Minden szeretetemet, ami bennem él irántad, amit te ébresztettél szívemben. Mert ez a szeretet végtelen. Csitáry-Hock Tamás
7. Csak szólni kell, ha fáj. Csak mondani kell, miért. Csak kenyér legyen az asztalon, ami enyém és a tiéd. Kerülj be hozzám, ha téves úton jársz. Tudod, ilyen lehetett volna egy elképzelt világ. Koltay Gergely
8. Csak zenélj, ahogy tudsz, méla hangfogóval, Csak beszélj a csönddel, árnnyal, csillagokkal, És ha másra hallgat mind a többi ember, Te beszélj tovább a zengő végtelennel. Juhász Gyula
9. Rabod lévén, más dolgom mi legyen, Mint várni vágyad percét, hogy hivatsz? Életem üres, vesztegethetem, Célom sincs semmi, míg csak te nem adsz. William Shakespeare
10. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry