Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Tanítás közben az ember felülvizsgálhatja, mit ért. Ez csak akkor derül ki igazán, ha valakinek el kell magyarázni. Kiderül, mi az, amit nem tudok, és azzal, hogy utánanézek és megértem, bőségesen visszakapom a befektetett munkát.

Csányi Vilmos
👨‍👩‍👧 Örökbefogadás 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valaki ért valamit, el kellene tudnia magyarázni: ha viszont nem érti, akkor nem lenne szabad tanítania. Mark Lawrence
  2. A tanítás a tanulással párhuzamosan, a kölcsönös inspiráció jegyében történik. Az tanít, aki tud, egymás tudásának felülírása állandó oda-vissza ható folyamat tanár és diák között.
  3. Sokszor az ember nem tudja, hogy mit keres, de tanul: próbál mindenfélét felhalmozni, amit később használhat. Néha összekuszálódik minden, de aztán tisztulnak és épülnek a dolgok. Tapasztalunk. Azt is megtapasztaljuk, milyen, mikor nincs alattunk semmi. Van ilyen. De meg kell próbálni tisztának maradni. És néha előfordul, hogy egyszer csak leegyszerûsödik minden.
  4. Így megy ez, amikor az ember tanul valamit. Először gyakorolni kell. Aztán pihenni. Aztán megint gyakorolni. És amikor pihenés után újra gyakorol az ember, akkor hirtelen egy csomót fejlődik. Akkor is, ha közben nem csinált semmit. Maja Lunde
  5. Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz. Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod. Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól. Richard Bach
  6. Nézni - egy dolog. Látni, amit nézünk - egy másik dolog. Megérteni, amit látunk - egy harmadik dolog. Tanulni abból, amit megértettünk - ez már egy negyedik dolog. De cselekedni arra támaszkodva, amit tanultunk - ez az, ami valóban számít.
  7. Azt, amit már tudsz, próbáld meg jól felhasználni a gyakorlatban, s ha így teszel, idővel fölfeded majd a rejtett dolgokat, amelyekre kíváncsi vagy. Hasznosítsd, amit tudsz, és ez segít majd tisztázni, amit még nem ismersz. Rembrandt
  8. A tanulás segít. (...) Amikor tanulok, kis ideig valami olyasmire tudok figyelni, ami nem a fejemben zajlik. Claudia Gray
  9. Amikor megtanulsz valamit, úgy gondolod, hogy értesz hozzá. Még biztosabb vagy benne, ha írni is tudsz róla, és még ennél is biztosabb, ha tanítani is tudod. Egészen biztos viszont csak akkor lehetsz benne, ha le is tudod programozni.
  10. Ha az ember tényleg meg akar érteni valamit, annak az a legjobb módja, ha megpróbálja elmagyarázni valakinek. Ez arra kényszeríti, hogy helyretegye a dolgokat a saját fejében. És minél lassúbb és nehézfejûbb a tanítvány, annál egyszerûbb ideákra kell lebontanunk a gondolatmenetet. És valójában éppen ez a programozás lényege. Mire az ember egy bonyolult gondolatot lebont olyan egyszerû lépésekre, hogy azt még egy buta gép is megértse, addigra biztos, hogy valamit megtanul arról a dologról. A tanár általában többet tanul, mint a diák. Nem így van? Douglas Adams
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat