Ugrás a tartalomra
Tapasztalatból mondom, hogy az az élet, amelyet úgy élsz, hogy néha rövid időszakokra meglátogatod az emberiséget, nem igazi élet. Akkor vagyunk emberek, ha részei vagyunk egy közösségnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hiszem, az életünk nem más, mint megélt pillanataink összessége. Egyes pillanatok arról szólnak, kik vagyunk, míg mások arról, hogy kik lehettünk volna.
-
Csak akkor élsz valódi életet, ha olyasmit csinálsz, amivel szívesen foglalkozol - igazi elégedettséget nem hozhat számunkra az élet, ha olyan tevékenységre kényszerülünk, amit nem végezhetünk szívvel-lélekkel.
Wallace D. Wattles
-
Az élet túl rövid ahhoz, hogy megítélhessünk másokat. Nem a mi dolgunk közölni velük, mit érezzenek, vagy hogy kik is valójában.
-
Minden utazás egyszeri és megismételhetetlen. Még ha ugyanoda megy is az ember, és ugyanazokkal találkozik, akkor sem lesz ugyanaz az élmény. Nem érezném ugyanazt. Számomra ez az utazás lényege. Emberekkel találkozni, megtanulni nemcsak elfogadni egy másik kultúrát, hanem élvezni is; úgy venni részt benne, mintha helybéli lennék, és úgy reagálni mindenféle benyomásra.
Nicholas Sparks
-
Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.
William Penn
-
Néhány napnak pedig még el kell telnie ahhoz, hogy rájöjjenek: az emberek nem kisszerûek, és azzal, hogy köztük élnek, ők sem válnak azzá: itt mindenki egyszerûen csak ember. Ez a legkevesebb, és sajnos a legtöbb is, ami rólunk elmondható.
Kovács András Péter
-
A földi élet bonyolult és súlyos és csodálatos. A tapasztalatunk töredékes. A részei nem adódnak össze. Néha nehéz hinni, hogy mind egyetlen dolog részei. Semminek nincs értelme, amíg meg nem értjük, hogy a tapasztalat nem úgy gyûlik, mint a pénz vagy az emlék, vagy mint az évek és a vétkek.
Marilynne Robinson
-
Mindannyian csak turisták vagyunk ezen a bolygón. Senki nem él itt örökké, legfeljebb egy évszázadot maradhatunk. Így aztán, amíg itt vagyunk, jobb ha megpróbálunk értelmesen, hasznosan élni, jó szándékkal lenni egymás iránt. Akár csak néhány esztendőt, akár egy teljes évszázadot töltünk itt, igen sajnálatos és szomorú dolog lenne, ha arra fordítanánk a rendelkezésünkre álló időt, hogy rontsuk, nehezítsük egymás életét. Hogy súlyosbítsuk azokat a terheket, amelyeket a többi földlakó, emberek és állatok viselnek, hogy tönkretegyük a környezetet. Erre a kis időre legalább viseljük jól magunkat.
Tendzin Gjaco
-
Az élet nem egy küldetés, hanem egy utazás, és néha a nehezebb úton kell haladni, hogy eljussunk oda, ahova akarunk.
Nyck De Vries
-
Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül.