Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Tartózkodni kell az erőszak, a fanatizmus és a megvetés barbár hangnemétől. A vitának az ember épülését kell szolgálnia, nem pedig boldogtalanságát. Ez nem sok, de nem is kevés. A győzelem pedig azé, akinek igaza van.

🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem mindig a szembenállókat kell legyőzni a magunk igazságáért. Az, aki a küzdelem hevében sem felejti ezt el, amikor sokkal inkább a harci láz és az indulat beszél az ember helyett, megérdemli, hogy bírái is félretegyék a maguk indulataikat, rövidlátó érdekeiket, és ne a hatalom szemszögéből tekintsenek rá. Ne tudják előre az ítéletét.
  2. Én nem győzelemért vagy a bukás lehetőségéért igénylem az erőt. Nem szeretném külső támadásokkal szemben pajzsként használni. Azt a csendes erőt igénylem, amely képessé tesz az igazságtalanság, a balsors, a szomorúság, a meg nem értettség elviselésére. Murakami Haruki
  3. A veszekedés arra való, hogy mindketten kimondjátok, aminek el kell hangoznia. De tisztességesen kell csinálni, és nem régi sebeket felszaggatni vagy egymást hibáztatni.
  4. Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen. Müller Péter
  5. Tartózkodni kell a hatásvadász megnyilvánulásoktól, nem szabad kierőszakolni a sikert. Akkor a közönség is őszinte lesz, és véleménye időtálló marad.
  6. Óvakodjunk a győzelemtől. Óvakodjunk minden olyan történettől, amely tapsba torkollik. Számunkra nincs befejezés. A taps elhalkul, a társaság szétszéled, s az élet megy tovább. Hát azt mondom: óvakodjunk a dicsőségtől. William Nicholson
  7. Szeretem a bátrakat: csakhogy nem elég a kardcsörtetés - tudni kell azt is, kire ránts kardot! És nemegyszer több bátorság vagyon abban, aki odébbáll, és féken tartja indulatát: hogy méltóbb ellenségnek tartsa meg magát! Csak olyan ellenségtek legyen, aki gyûlöletes, nem pedig megvetendő: legyetek büszkék ellenségetekre: így tanítottam néktek valaha. Friedrich Nietzsche
  8. Vitában az ellenfélnek is lehet igaza, de ezt nem föltétlenül szükséges éreztetni vele.
  9. Az embernek meg kell válogatnia a csatákat, amikben részt vesz. (...) A győzelem nem kárpótol mindenért, és vannak harcok, amikben nem érdemes küzdeni. S. M. Stirling
  10. Valakinek nyernie kell, valakinek meg vesztenie. Ne küzdjetek ezzel. Csak próbáljatok meg egyre jobbak lenni. Yogi Berra
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat