Ugrás a tartalomra
Nem mindig a szembenállókat kell legyőzni a magunk igazságáért. Az, aki a küzdelem hevében sem felejti ezt el, amikor sokkal inkább a harci láz és az indulat beszél az ember helyett, megérdemli, hogy bírái is félretegyék a maguk indulataikat, rövidlátó érdekeiket, és ne a hatalom szemszögéből tekintsenek rá. Ne tudják előre az ítéletét.
Kapcsolódó idézetek
-
Még legnagyobb ellenfeleinkkel folytatott viszálkodásunkban is illendő higgadtságunk megőrzése, a harag elfojtása, akármily méltatlan vádakat kell is hallanunk. Mert amit ingerülten teszünk, abban nem lehet következetesség, az nem nyerheti meg a jelenlevők helyeslését.
Marcus Tullius Cicero
-
Vitában az ellenfélnek is lehet igaza, de ezt nem föltétlenül szükséges éreztetni vele.
-
Tartózkodni kell az erőszak, a fanatizmus és a megvetés barbár hangnemétől. A vitának az ember épülését kell szolgálnia, nem pedig boldogtalanságát. Ez nem sok, de nem is kevés. A győzelem pedig azé, akinek igaza van.
-
Nem a bíráló számít, nem az, aki fanyalog, mert az erős ember egy pillanatra megbotlott, vagy mert ezt vagy azt szerinte jobban is csinálhatta volna az, aki cselekedni mert. Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik, aki vitézül tör előre, aki újra meg újra téved és hibázik, mert a tévedések és hibák minden erőfeszítés velejárói, aki síkra száll a nemes ügyért, aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívûekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.
Theodore Roosevelt
-
Amikor bosszút állunk azokon, akik szeretteinknek ártottak, a törvényes igazságot háttérbe szorítja az egyéni érdek. Egyszemélyes bírákká, esküdtszékké és végrehajtókká válunk, ami jóval nagyobb felelősséggel jár, ezért sokan meg is rogynak a súlya alatt. Míg mások csak a pillanatnyi elégtételt érzik. Az igazi bûnöző viszont megtalálja az egyensúlyt a józan ész és a szenvedély között, ahová a helyes út mindig a kényszer és a lehetőség egészséges elegye.
-
A hatalom javára még tárgyilagosnak sem szabad lennünk. Olyan aránytalan és méltánytalan erőfölényben van az ellenfeleivel, sőt az egész néppel szemben, hogy nem igényelheti az objektivitásunkat - még akkor sem, ha véletlenül igaza volna, bár ez a veszély ritkán fenyeget.
Moldova György
-
Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.
-
A jogos indulat mellett nem árt, ha az ember gondolkodik is.
Berkesi András
-
Én nem győzelemért vagy a bukás lehetőségéért igénylem az erőt. Nem szeretném külső támadásokkal szemben pajzsként használni. Azt a csendes erőt igénylem, amely képessé tesz az igazságtalanság, a balsors, a szomorúság, a meg nem értettség elviselésére.
Murakami Haruki
-
Nem voltam gonosz. Néha arra van szükség, hogy az ember harcoljon. Vannak helyzetek, amikor félre kell hajítania a nemesebb eszményeket, és be kell piszkolnia a kezét. De mindvégig törekednie kell a békére, és még a legvéresebb konfliktusok idején is keresnie kell a békés megoldás lehetőségét.
Darren Shan