Ugrás a tartalomra
Tettesek és áldozatok vagyunk. Egyszerre. De a visszahatás késleltetett. Akkor jön el, amikor időszerû.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor valakire rátámadsz, nem csak egy áldozatod van. A többi áldozatod később esik el. Családok, kapcsolatok, gyerekek.
-
Ami egy adott időpillanatban segít, lehet, hogy egy következő pillanatban hátráltat.
-
Mindannyian kapunk egy szellemi, valamint érzelmi örökséget, ami hol segít, hol hátráltat minket a kiteljesedésben. Sőt, olykor avval segít, hogy hátráltat minket.
Esterházy Miklós
-
Az elkésett lépés - hátralépés.
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
Bonyolult szerkezetek vagyunk mi. Sokáig tart, mire rájövünk, mit miért csinálunk, de ha egyszer sikerül, akkor profitálunk belőle.
Simon Wood
-
Szárnyalunk, majd lezuhanunk. Akár a zuhanás miatt is szárnyalhatunk. A vereség formál bennünket. A tanulság mindenképpen fájdalmas, túl későn érkezik, és csak az elesettekhez.
-
A problémák egyszerre jönnek. A megoldások viszont szakaszosak.
Kürti Sándor
-
Az áldozat és a hóhér egyformán visszataszítóak.
-
Gyorsan találunk olyan barátokat, akik segítenek nekünk. De csak lassan érdemeljük ki azokat, akik a segítségünket kérik.
Antoine de Saint-Exupéry