Ugrás a tartalomra
Történetet - teljes hûséggel is - igen eltérő szemszögből lehet írni; jogos minden nézőpont, ha abból a történetíró valami történetileg érdekeset tud teremteni.
Kapcsolódó idézetek
-
Eltûnődtetek már azon, miért szól annyi történet az ember teremtéséről? Azért, mert minden igaz történetet sokféleképpen el lehet mesélni.
Ken Liu
-
A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét.
Nádasdy Ádám
-
A történetírásban, a múlt értelmezésében minden történész maga kell kiválassza a leginkább említésre méltó tényeket. Választása bizonyos mértékig saját személyes ízlésén múlik, és arról tanúskodik, a gazdasági, politikai, társadalmi erők közül mely hatásokat tart a legjelentősebbeknek. Senki nem ismeri az igazságot, ezért könnyen megeshet, hogy két becsületes és szorgalmas történész ugyanannak az eseménynek eltérő magyarázatára jut, noha mindkettő legitim történészi módszereket követ.
-
Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve.
Ara Rauch
-
Segít, ha az ember ugyanazt a történetet más nézőpontból hallja. Néha nem tûnik ugyanannak az információnak, amikor más szájból hallani.
-
Mindig hasznos, ha az ember végiggondol különböző verziókat, mert ez segít több oldalról szemrevételezni egy történést, helyzetet. Így tudja az ember kialakítani, pontosítani a saját véleményét, reálisabban látni a szituációt, amelybe került.
-
Valamely tény, egy mû minden kornak és minden új típusú embernek új hangon beszél. A történelem mindig új igazságokat mond.
Friedrich Nietzsche
-
Mindenkinek járna, hogy elmondják az életét. Sokszor érdektelennek tûnik, de (...) ha megtalálod a történetet mozgató pontot, akkor az már irodalom. Elég, ha át sem alakítod, sokszor úgy a legfájdalmasabb.
Szabó T. Anna
-
Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni.
Jókai Mór
-
A történelem minden pontja válaszút. Egyetlen út vezet a múltból a jelenbe, a jövő felé viszont számos ösvény ágazik le róla. Egyes ösvények szélesebbek, simábbak és jobban ki vannak karózva, így valószínûbb, hogy azon indulunk el. A történelem, illetve a történelmet csináló emberek azonban váratlan fordulatokat vehetnek.
Yuval Noah Harari