Ugrás a tartalomra
Tudja, vannak dolgok, amiket az ember nem felejt el. Mindegy, milyen régen történt, valami felvillantja az emberben az emléket, és máris kristálytisztán áll előtte a múlt, ahogy volt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem tudja csak úgy kitörölni magából azt, ami egyszer megtörtént. Nem tud úgy tenni, mintha bizonyos dolgok nem történtek volna meg.
Agatha Christie
-
Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell
-
- Maga szerint nem adomány, hogy az ember csak előrenéz, és nem hátra? (...)
- Rémes egészen elfelejteni a múltat... Mert akkor olyan, mintha meg sem történt volna. (...) Emlékek kellenek ahhoz, hogy az ember életben tartsa a múlt dolgait.
Kate Morton
-
Nincs olyan, hogy valami túl régen volt. Emlékek vannak, amik jelentenek valamit, és olyanok, amelyek nem.
-
Varázslatos, hogy minden szempillantással kap az ember egy kis ízelítőt a régmúltból. Mintha a múlt feltámadna hamvaiból, s emlékeztetne rá, hogy még mindig itt van.
-
A múlt eseményei az emlékeinkben továbbélnek. Némelyikük olyan fájdalmas, hogy nem akarjuk újra átélni őket. Az emlékeinkre viszont ajándékként is tekinthetünk. Olyasmi, melyet felbonthatunk újra és újra, hogy felidézzük a boldog pillanatainkat. És olykor, az adott pillanatban emlékké alakulhat egy esemény, mert olyan igaz, oly tiszta és jelentős, hogy örökké az emlékezetedbe szeretnéd zárni.
-
Ahogy a valóságban megtörtént dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az emlékezetünkben, mintha megtörtént volna.
Gabriel García Márquez
-
Ami egyszer megtörtént, azt nem felejted el, még akkor sem, ha most nem emlékszel rá.
-
Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak.
Indrek Hargla