Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.

Kapcsolódó idézetek

1. Olyan sokáig éltem árnyékban, míg a sötétség a világommá nem vált. De az idő múlásával a szeretteim felkapcsoltak egy lámpát. Ez először elvakított, olyan fényes volt. De az évek során a szemeim hozzászoktak, és most már látok. Így már koncentrálhatok a jövőmre, amely fényes. Fényesebb, mint valaha.
2. Nem állítom, hogy a vakság gyanakvóvá tett: nem a megfelelő szó rá. De míg a látók egyszerûen elfogadják azt, ami kézenfekvőnek tûnik, én inkább találgatok, okoskodom és szabadjára engedem a képzeletemet. Alice Katherine Applegate
3. Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. Erich Maria Remarque
4. Sok mindent elfelejtettem, amiről azt hittem, hogy tudom, és sok mindent megtanultam, amit már elfelejtettem. Sok mindent látok, ami messze van, és sok mindent nem, ami itt van a szemem előtt.
5. Megdöbbenve kezdtem tapasztalni magamon, hogy többet értek, mint amit érzékelek. Néha tudok valamit, amit nem tudhattam, hallottam valamit, amit nem mondtak, láttam valamit, ami nem volt látható. Tartottam attól, hogy megbolondulok. Popper Péter
6. És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen. Carl Gustav Jung
7. Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz. Erich Maria Remarque
8. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét. Vavyan Fable
9. Arra kell gondolnom, hogy... a legnagyobb, a legritkább dolog, ami egy emberrel történhet: hogy így, minden ok nélkül, bizalmat érez valaki iránt. Az ember él, egyik ember a másik mellett. Mint a vakok. Egy napon, egy vékonyka résen látni kezdek. Nem sok, amit látok, és mégis óriási a hatása. Ez az üresség, ami bennem van, mintha elmúlna. Márai Sándor
10. Van az öregedésben valami nagy önellentmondás is, hallásom romlik, zöld hályog a szememen, és mégis, mintha kiélesednének az érzékek, annyira igyekeznek minden szépséget befogadni, mohón fölinni, magukba szívni.