Ugrás a tartalomra
Sok mindent elfelejtettem, amiről azt hittem, hogy tudom, és sok mindent megtanultam, amit már elfelejtettem. Sok mindent látok, ami messze van, és sok mindent nem, ami itt van a szemem előtt.
Kapcsolódó idézetek
-
Azelőtt nem tudtam így örülni a világnak. Más dolgom volt, másra figyeltem. Egy emberre figyeltem, nem értem reá a világgal törődni. Aztán elvesztettem az embert, és kaptam helyette egy világot.
Márai Sándor
-
Arra a sok mindenre gondolok (...), amit tettem. És arra a sok mindenre, amit nem tettem. A hibák, amelyeket elkövettem, számomra nincsenek többé. De nem vonhatom vissza azokat a dolgokat, amelyeket nem tettem meg.
Jonathan Safran Foer
-
Én azt hittem, nem szeretlek,
de az emlékek szemembe nevetnek,
szépek és fájnak, előlük elszaladok,
már magam sem tudom, hogy mit akarok.
-
Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Félek az ismeretlentől. A holnaptól. Minden egyes elkövetkezendő perctől.
-
Elfelejtettem bízni, bízni magamban és az életben. Hinni, hogy mindig lehet jobb, hogy mindig van más, ha valami nem sikerül. S hinni abban, hogy az ember nem csak egyféleképpen lehet boldog, és néha az egészen jelentéktelen dolgok jelentik a legtöbbet.
Zakály Viktória
-
Talán nem figyeltem, és máris ilyen emberré váltam. Talán képtelen vagyok elfogadni az igazságot arról, hogy számomra egyszerûen nincs esély. Talán mindennek már tudatában is vagyok, csak nem ismerem be.
Lauren Graham
-
Nem tekintek vissza, és nem is akarok. Ami elmúlt, elmúlt, nem elemzem. Biztos, hogy sok hibát elkövettem, de már úgysem lehet változtatni rajta.
Jancsó Miklós
-
Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.
-
Több szem nem csak többet lát, hanem gyakran nem ugyanazt látja. Különösen olyan helyzetekben, amelyek maguk is bonyolultak.
Jared Diamond
-
Amikor kicsi voltam, azt hittem, ami belül van, gondolatban, az is látszik. De most már tudom, hogy csak annyi látszik belőle, amennyit kimondok.
Jókai Anna