Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk.

Kapcsolódó idézetek

1. Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét - gyûlöletbe rekeszti a világot - nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szûkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.
2. Mi vagyunk azok a lények, akik optimalizálni tudnának mindent, hogy itt mindenki piszok jól éljen, mind növények, mind állatok, mind emberek. Mi megkaptuk ezt a bizalmat, és ehhez képest felzabálunk mindent ész nélkül.
3. A híres vallási vezetőktől kezdve egészen a kevés befolyással vagy hatalommal rendelkezőkig nagyon sokan hazudtak már a vallásuk nevében. Még ha fel is ismerik, hogy rosszat tesznek, ürügyet találnak a viselkedésükre azzal, hogy azt mondják maguknak, a tettük mások javát szolgálja. Az önzetlenség erőteljes racionalizáció. Dan Ariely
4. Na hiszen, amennyi tej, kenyér, felvágott, sajt áramlik át a testünkön nap mint nap! Szégyentelen és álnok ügy, felfaljuk a világot és kiadjuk magunkból, mint az állatok (...). A tehén, a mező, a disznó mind termeljen, mint a gép, mind adja saját húsát, vérét, magvát, tejét csak azért, hogy mi mind jobban elszaporodhassunk, rátenyereljünk a földgolyóbisra, kifacsarva, mint egy narancsot. Lackfi János
5. Szellemi szemünk megvakult, isteni lényünk a tudattalan legmélyére süllyedt - így jelent meg a túl okos, túl önző, túl boldogtalan, túl hazug, túl racionális, túl magányos és egoista emberi faj a földön, melyhez mi is tartozunk. Nincs senki közöttünk - a szenteket is beleértve -, aki teljesen mentes lenne mindezektől. Müller Péter
6. Az állatok, főként természetes életkörülményeik közt szellemesek és mindenfélét tudnak. Azzal, hogy megszeliditjük őket, megalázzuk, megrontjuk a szivüket és az eszüket. Mi lenne az ember eszéből, ha olyan életre volna kárhoztatva, amilyenre mi a kutyákat, lovakat kényszeritjük, nem is szólva a baromfiudvar állatairól. Anatole France
7. Haladni vágyunk; de haladhatunk? Én istenem, milyen golyhók vagyunk! Lábunk szabad, de a szemünk bekötve, Hová megyünk?... meglássátok, gödörbe. Szemünk bekötve, fogva szellemünk, Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk, A szellem rab, s a ronda légbe fúl, Mely dögvészes már önnön átkitúl. A szellem rab; mint a hitvány kutyát, A ház végére láncba szoriták, S láncát harapva tördeli fogát, Amellyel védni tudná a hazát... A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat, S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat! Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak Megvetésére a kerek világnak! Petőfi Sándor
8. Isten imádja az erőszakot. (...) Különben miért is volna belőle annyi? Bennünk van, éltet minket. Háborúzunk, áldozatokat égetünk, lopunk, fosztogatunk, kitépjük testvéreink húsát, és miért? Mert Isten szerint erőszakkal kell tisztelegnünk előtte.
9. Micsoda csatatér az emberi lélek! Kényre-kedvre ki vagyunk szolgáltatva gondolatainknak, ezeknek az isteneknek, ezeknek a szörnyeknek, ezeknek az óriásoknak. Ezek a hadakozó szörnyetegek néha agyontiporják az emberi lelket. Victor Hugo
10. Szükségünk van valakire, egy fölöttünk álló erőre, ami eligazítja és rendben tartja a dolgainkat. Valakire, aki mellettünk áll, ha már mindenki elhagyott. A természeti erők túlságosan hatalmasak a földi halandók számára. Erre mi kitalálunk magunknak egy hatalmat, amelyhez fordulhatunk, ha szükségünk van rá. Én nem teszek különbséget hit és babona között. Úgy látom, a kettő egy és ugyanaz. Az egyikben szabad hinni, a másikban nem. Mert ha megteszed, máglyára küldenek téves tanaidért. Mégis be kell vallanom, hogy én is Istenhez fohászkodom, ha bajba kerülök. Én is úgy teszek, mint a megtévedt lelkek, akik a halálos ágyukon hirtelen megtérnek, hogy legalább megmaradjon számukra valami. Csakhogy az én hitem nem tart sokáig. Amint biztonságban érzem magam, ismét gúnyolni kezdem az eget. Hát ilyen ingatag a viszonyom a mi Urunkhoz. Margit Sandemo