Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Univerzumaik lassan és láthatatlanul egymásba hatoltak, olyanok voltak, mint két, azonos tengely körül egyre szûkebb pályán keringő égitest, melyekre az a nyilvánvaló sors vár, hogy a tér és az idő valamely pontján egybeolvadjanak.

Paolo Giordano
✍️ Író 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Akármilyen vagy, beléptél az életembe és megváltoztattad a pályát, amin futok. Merre hajolt, merre futott volna találkozásunk nélkül, ki tudja? Egymás mellé kerül két bolygó és megváltozik a világegyetem: ha vonzásuk túl erős, egymásba zuhannak és eggyé robbannak össze. De ha nem is, elhajlik addigi pályájuk és megváltozik a világ tőle. És akármennyire távolodnak az ûrben, akárhogy felejtenek és tagadnak, pályájuk kitörölhetetlenné teszi a pillanatot, mikor közel kerültek.
  2. Lehet, hogy haldokló bolygók voltunk (...), és vonzott minket a sötétség. (...) Amikor összeütköztünk, visszalöktük egymást égi pályánkra, hogy ott keringjünk tovább. Most ennek jött el az ideje: hogy ki-ki visszatérjen a maga pályájára.
  3. A világot szinte már teljesen felosztották, ami maradt, azt szétdarabolták, meghódították, gyarmatosították. De ott vannak a csillagok, a messzi, soha el nem érhető világok, csak fel kell nézni az éjszakai égboltra. Ha tehetném, én magunkhoz csatolnám a bolygókat; gyakran jut eszembe. Elszomorító, hogy ily tisztán látni őket, és mégis végtelenül távoliak. Cecil John Rhodes
  4. Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni. Kollár Betti
  5. A ragyogó Hold lassan átsugározta az égboltot, s ahogy átadta fényét, ő maga valamelyest meghalványodott. Föld és menny egymás világosságát tükrözték oda-vissza. Vavyan Fable
  6. Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszûnne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett. Douglas Adams
  7. Olyan közel kerültünk egymáshoz, amennyire csak két ember kerülhet - és rejtélyes módon olykor mégis minden elsötétült és gyötrelmessé vált. (...) Nem tudtam kilépni a lét hullámköreiből, amelyek bennünk és körülöttünk gyûrûznek, amelyek ránk kényszerítik a maguk törvényeit, (...) a villanó érzéki csalódást: a birtoklás és az elveszítés egyidejû egymásba torkollását. Erich Maria Remarque
  8. Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan. Szilvási Lajos
  9. Ha felnézünk az égre, tulajdonképpen összekavarodik az idő. Amennyiben eltekintünk az éjszakai repülőktől, a mûholdaktól, meg néhány bolygótól, a legközelebbi apró pötty nem most van, hanem négy éve volt. A mellette lévő egy- vagy százmillió éve. Szinte mindegy. Megszoktuk. Ezen múlik minden. Nem megérteni, hanem megszokni, mert megérteni lehetetlen. Néha még a csillagászok is megőrülnek tőle. Bartis Attila
  10. Olyanok vagyunk, mint a felhők, amelyek találkoznak az égen, és többé nem lehet megmondani, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat