Ugrás a tartalomra
Utólag, persze, már tudom, hogy igenis volt értelme a pokoljárásomnak. Talán azért kellett így lennie, hogy Elijah visszataláljon Istenhez, hiszen ő mentett meg mindkettőnket. Esélyt kapott arra, hogy jót tegyen, mi pedig megérezhettük a szeretet erejét, és Atyánk mindenható jóságát. Semmi sem történik véletlenül a világban.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem fog mindentől megvédeni az Isten. Ez tényleg így van. Ez az élet. De mindig mellettem lesz. Ez számomra erőt ad a mindennapokban. Meg kellett tanulnom ebbe a hitbe kapaszkodni, hogy bármi is történik, ott van velem. Azóta annyiszor megtapasztaltam, hogy végül minden úgy alakult, hogy mégis jó legyen. Ahogy átalakult, megerősödött a hitem, a személyiségem is megváltozott, és Isten ebből az egészből jót tudott kihozni. Tudom, hogy nem ez volt az eredeti terv, de az ördög nem tud úgy tönkretenni valamit, hogy az az Isten kezében ne alakulhatna át valami gyönyörûvé.
Sterczer Hilda
-
Úgy érezte, hogy a lelkében felragyogott a nap. Elijah volt az ő Napja, aki miatt értelmet nyert az élete. Aki mellett rácsodálkozhatott a világ szépségére és az emberi érzelmek sokszínûségére.
A. O. Esther
-
A visszatérés sohasem lehet véletlen. Azért térünk vissza valahova, hogy megváltoztassunk vagy jóvátegyünk valamit. Néha maga az Úr ragad galléron bennünket és térít vissza oda, ahol kisiklottunk a markából - vagy azért, hogy beteljesítse ítéletét, vagy azért, hogy adjon nekünk egy második esélyt.
Dmitry Glukhovsky
-
Az a sok csoda, amit ajándékul adott az élet, mind megmutatta, hogy volt miért, és van miért. Van miért élni, küzdeni, szenvedni és kitartani, mert mindennek oka van, és később összeáll majd a nagy egész, amit ma még nem láthatunk. Nem véletlenül születtünk a világra, feladatunk van, utunk, amit be kell járni, és észrevenni a szépségeket, bármily kacskaringós is legyen az út. Mert nincs tudatosulás fájdalom nélkül.
-
Volt, amikor romba döntöttek a hibák.
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ.
Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam.
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.
-
Minden életesemény, ami tudatlanságból megesett velem, szükségszerû volt. Nem bánok semmit sem, mindenre szükségem volt. Mindegyik vitt valamilyen irányba.
Csernus Imre
-
Isten szemében semmi sem haszontalan ezen a világon. Még a fáról lehulló falevél sem, vagy az elhullajtott hajszál, vagy az eltaposott rovar, ami útban volt. Minden létnek van értelme.
Paulo Coelho
-
Az életben végül áldás lesz minden rosszból. Csak mi nem értjük Isten akaratát.
Taffy Brodesser-Akner
-
A rossz dolgok mindig azért történnek velünk, mert isten tanítani szeretne nekünk valamit. Ugyanakkor azért is, hogy mindenkivel a jót tegye, legyen az az élet vagy a halál.
Kováts Laura Rozália
-
Nem kétséges, a pokolban is adódnak olykor kellemes pillanatok. Ha másért nem, azért, hogy az ember sose felejtse, a pokol még távolról sem a legrosszabb hely, ahova kerülhet.
Dean Ray Koontz