Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
Mindegy, hogy milyen központi idegrendszeri betegséggel küzdesz, dühítő és idegesítő, hogyha a testedet nem vagy képes irányítani, és nem tudod, mi történik benned. Azt szokták mondani, hogy a végtaghiányosoknak meg még nehezebb. Ez fizikai értelemben biztosan így is van. De lelkileg szerintem könnyebb lehet feldolgozni azt, hogy ha egy embernek valamije nincs, mert akkor ösztönösen másképp oldja meg azt a feladatot. Természetesen nem azt mondom, hogy a mindennapi teendők ellátása ilyen veszteségekkel együtt könnyû, de legalább tudja, hogy arra a végtagjára nem számíthat. Míg egy olyan embernek, mint én, akinek megvan mind a négy végtagja, de nem mindig tudja úgy használni őket, ahogy kéne vagy ahogy ő szeretné, az frusztráló és idegesítő is tud lenni. Akarod, de mégsem megy.
-
-
-
Mindenki tapasztal az életében, csak nem mindegy, hogy a tapasztalatokat be tudja-e fogadni, vagy sem. Ezt magunk döntjük el. Viszont, hogy milyen nehézségi fokon és mikor szerzünk tapasztalatokat, csak a jóisten dönti el. Az, hogy mit tapasztalunk, majdnem minden embernél ugyanaz (születés, tanulás, munka, szerelem stb.), csak a körítés nem. Az élet - tapasztalás és tanulás.
-
-
-
-
-
-
Egy olyan osztályban, ahová sokféle nehézséggel küzdő, hátrányos helyzetû diák jár, (...) az osztályfőnöknek az a dolga, hogy az az x év, amit az iskolában töltünk, kibírható legyen, és hogy mindenki egyformán tudjon tanulni. Az igazgatónak pedig az a feladata, hogy biztosítsa mindenkinek azt a tanárt, aki a legjobb módszerrel tudja átadni minden tanítványnak a maximális tudást, és ennek a tudásnak a megszerzéséhez a segítséget.
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
-
-
-
-
-
-