Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Valahol olvastam, hogy vannak emberek, akik megjelenésükkel környezetükben már eleve félénkséget, idegenkedést vagy ösztönösen azt a vágyat ébresztik, hogy az emberek minél távolabb tartsák tőlük magukat.

🔮 Jövőkép 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek még az emberektől is félnek. Attól, amit az emberek gondolnak, attól, amit az emberek mondanak, és még attól is, ami az emberi kívánságokból születhet.
  2. Mellesleg a külvilág, vagyis az emberi környezet piszkosul ért ahhoz, hogy fokozza a nyomást másokon. Olyan gondolatokra, cselekedetekre késztesse a többi embert, amilyenek azoknak maguktól eszükbe se jutnának. Vavyan Fable
  3. Némelyek talán már mit sem nyerhetnek azok szemében, akikkel együtt élnek, s miután kimutatták nekik szívük ürességét, megérdemeltnek érzik a róluk alkotott szigorú ítéletet. De vagy mert leküzdhetetlenül vágyódnak a nélkülözött hízelgésekre, vagy mert olyan jó tulajdonságokkal akarnak kérkedni, amelyek nincsenek meg bennük, remélik, hogy meghódítják idegenek becsülését és szívét, még ha idővel el is kell veszíteniük. Vannak született haszonlesők, akik nem jók barátaikhoz és rokonaikhoz, éppen mert úgy dukálna, hogy jók legyenek; viszont azzal, hogy idegeneknek szívességeket tesznek, a hiúságukat legyezgetik; mennél szûkebb a kör, annál komiszabbak, mennél tágabb, annál szolgálatkészebbek iránta. Honoré de Balzac
  4. Az olyan emberek, akiknek titkolnivalójuk van, vagy kitérően, vagy agresszív módon viselkednek. Robert Dugoni
  5. Az embereknek többnyire van valami önvédelmi ösztönük. Tudják, hogy kik előtt nem tanácsos ezt vagy azt mondani vagy tenni. Agatha Christie
  6. Az emberek gyakran mondják másoknak, hogy álljanak ki magukért, (...) bár megrémülnének, ha ezek az emberek kiállnának azokkal szemben, akik épp ezt mondták nekik.
  7. Az emberek néha a vélt veszélytől érzett félelmükben képesek valós veszélyt zúdítani önnön fejükre. Lev Davidovics Trockij
  8. Az emberek úgy vannak teremtve, hogy érdekli őket a rendkívüli, de félnek is tőle s bár szeretik csodálni, a maguk mindennapi életéből minél messzibb akarják távolítani. Makkai Sándor
  9. Egy részem fél közel kerülni az emberekhez, mert attól félek, hogy elhagynak engem. Marilyn Manson
  10. Szánalmas, hogy milyen kétségbeesett kapaszkodással próbálok szeretetet kicsikarni valakitől. Mindegy, hogy kitől. (...) Közben pedig pont az ellenkezőjét csinálom: elriasztok mindenkit, vagy pedig én magam akadályozom meg, hogy bárkivel bármilyen kapcsolatba lépjek.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat