Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Van egy elméletem, mely szerint a kimondott szó sokkal hatásosabb baj esetén, mint a néma együttérzés. Egy bizonyos pontig szinte elviselhetetlenül idegesíti az embert, de azon túljutva inkább nyugtató hatású.

Pelham Grenville Wodehouse
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha jobb csendben maradni, mint beszélni. Néha csak olyan dolgokat mondunk a másiknak, ami bántó, és aztán veszekedni kezdünk. Néha olyan dolgokat is mondunk egymásnak, amit nem kellene.
  2. Általában segít, ha az ember kimondja az érzéseit. (...) Úgy gondolom, ha valaki képes lépésről lépésre elérni valamit, akkor képes lesz arra is, hogy változtasson, és egy másik irányba haladjon. Nora Roberts
  3. Ha az ember meggondolja, talán a ki nem mondott szavak még fontosabbak, mint a kimondottak. Jodi Lynn Picoult
  4. A legjobb kimondani, ami az ember szívét nyomja, kiönteni a lelkünket, elmondani a szeretteknek, hogy szeretjük őket, kérni azoktól, akiknek sérelmet okoztunk, hogy bocsássanak meg, és szembesíteni azokat, akik minket bántottak, azzal az igazsággal, hogy mit tettek. Ha olyasmiről van szó, amit ki kell mondani, akkor a beszéd mindig előrébb való a csendnél, de a kimondhatatlan tekintetében semmi haszna. Michael Chabon
  5. A ki nem mondott szavak néha erősebb visszhangot keltenek, mint az elhangzottak.
  6. Jó, ha van valami, amibe mégis bízik az ember. Hiszen nem azért, mintha az segítene rajta. De mégis csak más az érzés. Nyugodtabbá teszi az embert.
  7. Beszélni jó, ha a boldogság áll a beszéd mögött, ha könnyen és elevenen folyik a szó, de mit segíthet az olyan változékony, könnyen félreérthető dolog, mint a szó, ha szerencsétlen az ember? Csak növeli a bajt. Erich Maria Remarque
  8. Nem kell erősnek és nagynak lenni, csak beszélni kell tudni, kinyitni a szádat és mondani valamit, amitől a másik ember dühös lesz. A szavaknak erejük van. Ha a megfelelő kifejezéseket a megfelelő időben alkalmazod, mások csak úgy füstölögnek a méregtől, anélkül, hogy bármilyen testi erőszakot alkalmaznál.
  9. Néha a legmegfelelőbb, ha nem mondasz semmit. Az aktív hallgatással sokkal többre mehetsz, mint a szavakkal. Jodi Lynn Picoult
  10. Néha az, amit nem mondanak ki, beszédesebb annál, mint amit igen. Jo Callaghan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat