Ugrás a tartalomra
Van egy olyan helyzet, amikor nem a másikkal szemben vagy hátrányban. Hanem együtt vagytok hátrányban. Amikor közösen játszotok, látszólag egymásért, de valahogy mindig hiba csúszik a játékba. És vesztésre álltok. És innen szép győzni. De csak úgy lehet, ha mindketten érzitek, hogy szükségetek van egymásra, hogy kell a másik, hogy akarod a másikat. Igen, akkor lehet győzni. De csak együtt. A célért. A győzelemért.
Egymásért.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Õ úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell.
Oravecz Nóra
-
Ahhoz, hogy valaki győzzön, másnak veszíteni kell. Ahhoz, hogy valaki győzzön, kell az is, hogy korábban elveszítsen valamit.
Cecelia Ahern
-
Ha azt tartod, hogy elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, hogy nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik.
Lafayette Ron Hubbard
-
Van egy különös játék... Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. (...) Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ha tudtok kompromisszumot kötni, akkor ti nyertek. Az életben gyakran függ az egyik ember a másiktól.
-
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Kimi Raikkönen
-
Ez a lényege a kompromisszumnak: kérsz tőle dolgokat, de cserébe te is változol ugyanebben a dologban. (...) Ne felejtsd el: nem ellenségek vagytok, hanem szövetségesek. Egy csapatot alkottok, nem egymás ellen, hanem egymásért kell harcolnotok. Nem legyőzni akarod őt, csak meggyőzni. Olyan soha nincs, hogy neked van mindenben igazad és ő mindenben téved. Az igazság valahol félúton van.
Csernok Miklós
-
A győztesnek nem kell győznie, a győzelem nem csak győzelem, győzni akkor is lehet, ha diadalmasan veszítünk, mert ha diadalmasan veszítünk, az győzelem, függetlenül attól, hogy ki nyert, főleg ha veszítünk.
-
Nem az számít, elveszítjük-e a játszmát vagy sem. Az a fontos, hogyan viseljük el a veszteséget, hogy miképpen változunk meg tőle, okulunk-e belőle, használjuk-e a még sohasem volt új tapasztalatokat a következő játszmákban? A vereség furcsa módon egyfajta győzelem.
Richard Bach
-
Mindenki veszít néha. Nem kapja meg, amit akar. Barátai, szerettei távoznak. Megbán korábbi döntéseket. Igyekszik, ahogy bír, mégis kudarcot vall. Nem a vesztés számít. Hanem a módja. Hogy mit kezd a vereségével.
Scott Jurek