Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vannak dolgok, amelyekre nem szabad várni. Meg kell tenni, amíg meg lehet, mert ha elmúlt már az idő, visszahozni nem lehet.

Zakály Viktória
🔮 Jövőkép 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A múlt már elmúlt, és nem hozhatod vissza. Az életet most kell élni, ha élni akar az ember.
  2. Most csak várni lehet. Tudom, hogy keserves, de mindennek megvan a maga ideje. Úgy, mint a dagálynak és az apálynak. Senki sem tudja azt megváltoztatni. Amikor a kivárásnak van itt az ideje, várakozni kell. Murakami Haruki
  3. Mindennek megvan a maga ideje: néha jobb rögtön cselekedni, néha jobb várni. Fabio Volo
  4. Most már nem lehet visszafordulni, nem lehet többé semmit az időre vagy a véletlenre bízni, nem lehet várni, hogy majd csak lesz valami, s nem is lehet belenyugodni, hogy addig is, amíg lesz valami, én csak élek így tovább. Márai Sándor
  5. Vannak sebek, amiket nem gyógyít az idő. Vannak dolgok, amik nem tudnak megjavulni. Nem tudsz visszacsinálni dolgokat.
  6. Egyes dolgokat muszáj elmondani, még akkor is, ha ostobaságnak hangozhatnak. Van, amit nem lehet későbbre halasztani. Mert lehet, hogy nincs "legközelebb". Mary E. Pearson
  7. Ami fontos, az megvár, szokták mondani, eljön az ideje, pedig nem is az idő vár, hiszen nem jár az előttünk, velünk cammog, vagy éppen velünk siet. Bauer Barbara
  8. Vannak dolgok, amelyeket megállítani, és vannak dolgok, melyeket siettetni nem lehet. Fekete István
  9. Nem tudja eltörölni a múltját, az már megtörtént. És ha valami megtörtént, nem lehet meg nem történtté tenni. Nincs visszajátszás. Nincs visszaút. Az ember csak egyet tehet: hogy továbblép. Alyson Noel
  10. Mindig úgy képzeljük, hogy van még idő, de ez nem igaz. Mert egy nap ráébredünk, hogy túljutottunk azon a ponton, ahonnan már nem fordulhatunk vissza, de akkor már késő lesz. (...) Ez az a pillanat, amikor az ember ráébred, hogy nincs visszaút. Az a pillanat, amikor az ember ráébred, hogy elszalasztotta az esélyt. Guillaume Musso
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat