Ugrás a tartalomra
Vannak olyan szobák, amelyekbe nem szabad belépni. A harag. A félelem. Minden szenvedély, ami abba a "megszállott" irányba viheti el az elmét, amitől az ember összeroppan.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden ember lelkében vannak sötét helyek, amiket zárva kell tartani. Normális esetben az ajtó csukva van, de olykor kinyílik, s akkor a sötétség veszi át az uralmat. Ez az őrület.
Böszörményi Gyula
-
Fél attól, hogy kiderül, mi lakik magában. Fél, hogy olyasmit talál odabent, amit nem tud irányítani.
Nora Roberts
-
A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
-
Az önmagába visszahúzódó szív nem tudja kiönteni érzelmeit, tehát gyötrődik; nincs módja kitárulni, tehát bezárkózik önmagába. Ebből látomások sarjadnak, föltevések, találgatások, bimbózó regények, sóvárgott kalandok, képzeletbeli légvárak, olyan épületek, amelyek mindenestül a lélek mély sötétségében épülnek fel, komor és titokzatos lakások, ahová azonnal betelepszenek a szenvedélyek.
Victor Hugo
-
A félelem belülről fakad, és többnyire bezárva is marad az emberben. Ki kell engedni. Éppen ezért kell a haraghoz fordulni, mivel ez a legesleginkább kifelé irányuló érzés.
Nick Cutter
-
A félelmet le kell győzni, (...) el kell zárni legbelülre. Messze a kíváncsi tekintetektől. A félelem feloldja az akaratot, megöli a lelket.
Eva Stachniak
-
Nem hagyhatom, hogy a rossz maga alá temessen, különben teljesen felemészt. A rossz az elmém sötét sarkában marad, nem engedem át az ajtón, hogy összekeveredjen a jóval, mert a rossz tönkreteszi a bulit.
-
Zárt szobádba kopogtatok,
csendedbe lépnék, nem tudok,
szólítanálak, nem lehet,
elrejtetted a lelkedet.
-
A becsvágy, a siker hajszolása, a hatalomvágy okozzák a legtöbb bajt az emberi lélekben. Ha aztán ezek a vágyak kielégülnek, az erőszakhoz, hatalmaskodáshoz vezet. Ha meg nem elégülnek ki - nos, az az igazán rossz, hát erről sokat tudnának mondani a különböző ideggyógyintézetek orvosai! Ezek mind tele vannak olyan emberi lényekkel, akik nem tudták elviselni a középszerûséget, jelentéktelenséget s azt, hogy nem volt semmi befolyásuk a dolgok menetére. Ezért aztán elmenekültek a valóság elől, egyúttal örökre ki is zárva magukat a való életből.
Agatha Christie
-
Egy szenvedély, ha valóban szenvedély, akkor az legyen halálos. Különben hobbi, passzió, játék, pótcselekvés, meg ilyesmi. Az igazi az, amibe belehalhat az ember.
Ancsel Éva