Steven Pressfield

Néha a szellemek, akik nem tudnak megszabadulni az őket az élőkhöz fûző kötelékektől, visszatérnek azokra a tájakra, ahol földi életükben, a nap alatt jártak, s ott bolyonganak, lebegve, mint test nélküli madarak.

Ez a hústömeg, a testünk, nem a miénk! Az isteneknek hála, hogy így van! Ha úgy gondolnám, hogy én rendelkezem fölötte, egyetlen lépést sem tudnék megtenni az ellenség vonalai felé.

Egy harcos a saját védelmére hord mellvértet és a sisakot, míg a pajzsát az egész sor védelmére.

Van olyan erő, mely hatalmasabb, mint a félelem. Erőteljesebb, mint az önvédelem ösztöne.

Felemelő pillanat, mikor oly közel érezzük magunkhoz az isteneket, mint saját lélegzetünket.

Szerencsére az istenek előrelátóan teremtettek valamit fajunk eredendő gyarlóságának ellensúlyozására. Ez pedig, fiatal barátom, más, mint a háború.

Az erény nem a béke, hanem a háború szüleménye. Nem a béke, hanem a háború tisztítja meg a bûnt. A háború, és a harcra való készülődés hívja elő mindazt, ami az emberben nemes és becsülésre méltó. Ez egyesíti testvéreivel, ez köti össze őket önzetlen szeretetben, a szükség pillanatában kitörölve belőle mindent, ami alantas és becstelen. Ott, a gyilkolás szent taposómalmában még a legalávalóbb ember is felkutathatja és megtalálhatja magában, a züllött felszín alatt, énjének azt a részét, mely fényesen, erénnyel ragyog, s mely méltó az istenek megbecsülésére.

Vannak olyan szobák, amelyekbe nem szabad belépni. A harag. A félelem. Minden szenvedély, ami abba a "megszállott" irányba viheti el az elmét, amitől az ember összeroppan.

A kialakított szokások a te bajnokaid lesznek. Ha arra szoktatod az elméd, hogy egyféleképpen és csakis egyféleképpen mûködjék, ha nem engeded, hogy máshogy gondolkozzék, az nagy erőt ad a csatában.

A szokás hatalmas szövetséges lehet, barátom. A félelem vagy a harag szokása csakúgy, mint az önfegyelem és bátorság szokása.

Egy fiú nem létezhet város nélkül, nem válhat teljes értékû férfivá védelme nélkül.

Az a rossz szél, (...) mely senki felé nem hoz jó időt.

Te sokkal bátrabb vagy, mint én valaha is lehetek, mert te érző szívedből, érzékeny lelkedből kovácsolod ezt a vitézséget, míg engem az istenek eleve úgy teremtettek, hogy már a bölcsőben is vagdalkoztam és rugdalóztam.

A hízelgő nem azt mondja, amit szíve mélyén érez. Minden gondolatát a tettetés, színlelés palástjával leplezi.

Minden hang hûséget ígér, minden szív szeretetét bizonygatja, a királynak pedig úgy kell méricskélnie és válogatnia, mintha árus lenne egy bazárban, árgus szemmel lesve a csalás és árulás halvány jeleit.

Az istenek megszerettetik velünk azt, akit nem akarunk szeretni s elfordítják tőlünk azt, akinek szerelmére vágyunk. Meghalasztják azt, akinek élnie kellene, s megkímélik azokat, akik megérdemlik a halált. Amit az egyik kezükkel adnak, azt a másikkal elveszik, saját kiismerhetetlen törvényeik szerint.

A férfi könnyebben viseli és gyorsabban feledi a fájdalmat. A mi sebeink a test sebei, ezek semmik az asszonyok szívén ejtett sebekhez képest, hiszen a soha véget nem érő bánatot sokkal nehezebb elviselni.

Ha egy harcos nem saját magáért küzd, hanem a társaiért, ha szenvedélyesen elérni kívánt célja nem saját életének megkímélése, hanem az, hogy azt feláldozza értük, a bajtársaiért, hogy ne bizonyuljon hozzájuk méltatlannak, akkor mondhatjuk; valóban megveti a halált, és ezáltal mind lénye, mind cselekedetei átlényegülnek, átlépik a fenséges határát. Ezért van az, hogy az igazi harcos nem beszél a csatákról, kivéve testvéreivel, akik szintén ott voltak. Az igazság túlságosan szent ahhoz, hogy szavakkal elcsépeljük.

Nem minden nemes, ami a szemnek láthatatlan. Az alantas érzelmek szintén láthatatlanok.

A félelem ellentéte a szeretet.