Vannak tyúkok, már nem emlékszem, mi is a nevük, amik tollakat viselnek a lábuk hátsó felén, így minden egyes lépés után eltüntetik a nyomukat, hát én is így vagyok vele, csak fordítva: én mindent összezavarok magam előtt, mielőtt kapcsolatba lépnék valakivel.

Kapcsolódó idézetek

1. Kérem, figyeljenek. Új hátizsákjuk van (...). Emberekkel pakolják meg. Kezdjék a távoli ismerősökkel, barátok barátaival és a munkatársaikkal. Aztán jöjjenek azok, akikre féltett titkokat bíznak: rokonok, nagynénik, nagybácsik, aztán a testvéreik, a szüleik, végül a férjük, feleségük, barátnők vagy barátaik. Tegyék a zsákba őket. (...) Érezzék a súlyát. Nincs mese, az emberi kapcsolataik az életük legnehezebb összetevői. Érzik, hogy a pánt már vágja a vállukat? A rengeteg vitás helyzet, veszekedés, titok és kompromisszum. Nem kell a súlyukat cipelniük. Miért nem teszik le a zsákot? Némely állatok egymást cipelik, szimbiózisban élnek egy életen át egymásra utalva. Elátkozott szeretők, monogám hattyúk... csakhogy mi egész mások vagyunk. Ha lassan mozgunk, gyorsan halunk meg, mivel mi nem vagyunk hattyúk. Cápák vagyunk.
2. Az élet, amióta az eszemet tudom, folyton megoldhatatlan helyzetek elé állít, mert nem szeret engem. Olyan tehetetlen vagyok, mint a kutya, aki véletlenszerûen kap áramütéseket a laboratóriumban, ezért nem képes azonosítani azok okát. Pedig a titok annyi, hogy nincs ok. Csakhogy ő egy idő után mindig számít a rosszra, mindig készül rá. Hát, nekem is, akár egy beszélni nem tudó állatnak, kérdőjelek sorakoznak a fejemben, kergetik egymást, mint kutya a farkát, egymásba harapnak, majd vinnyognak és vonyítanak.
3. A halottak (...) a nyomodban vannak éjszaka, követnek nappal, és amerre csak járnak, bánatot és szomorúságot hagynak maguk után. Õk az első és az utolsó gondolatod, a szûrő, amit megpróbálsz félrelökni, a láthatatlan fal közted és mindenki más között. Néha sokkal szorosabban tartoznak hozzád, mint azok az emberek az életedben, akiket valóban meg tudsz érinteni és átölelni. J. R. Ward
4. Hogy hogyan hajlik finoman oldalra a nyaka, hogyan keresztezi a lábfejét a másik bokája mögé dugva. Szerintem a személyiségek ezekben a részletekben vannak elrejtve, és ha megfelelően elkapod őket, elkapod az embert magát. Nathan Filer
5. E félálombeli állapotban felötlik bennem, hogy e sártekén olyan emberbőrbe bújt élőlények is járkálnak, akik valójában nem nevezhetők embernek, ők a Másik. És valahol legbelül, vérem sejtjeiben a verbalitás előtti archaikus tudás hideg folyama árad szét. Valami nagyon ősi tudatállapot maradványa, amit még az állati ösztön szívott és dolgozott fel magában, s amelynek nincs szüksége hangra, hogy mindent elsöprő erővel szóljon: „Azt, ami a Másik, el kell pusztítani!”.
6. Olyan vagy, mint azok a kutyák, rosszul bánnak velük, nem kellenek senkinek egész életükben, beléjük rúghatsz újra és újra, de mégis visszajönnek hozzád, törleszkednek, csóválják a farkukat. Könyörögnek. Remélik, hogy ezúttal más lesz, ezúttal majd jól csinálnak valamit, és szeretni fogod őket. Paula Hawkins
7. Ha elveszítem a múltamat, akkor elveszítem önmagamat. Akkor nem látom, hogy mi köt az élethez. Az emlékek százlábú bogarak lábai. Velük a világba kapaszkodom. Voltam, tehát vagyok. Konrád György
8. Kimondanának minket a szavak, de a torkukon akadunk. Závada Péter
9. Az állatokról egy másik, bölcsebb és talán rejtélyesebb elképzelésre van szükségünk. Az egyetemes természettől távol, bonyolult leleménnyel élve a civilizált ember a teremtményeket tudásának nagyítóján át vizsgálja, és így felnagyítva lát egy tollat, az egész kép pedig torzul. Atyáskodunk felettük tökéletlenségük miatt, tragikus sorsuk miatt, hogy olyan mélyen alattunk öltöttek alakot. És itt tévedünk, hatalmasat tévedünk. Mert az állat nem az ember mércéjével méretik. Egy olyan világban, ami a miénknél régibb és teljesebb, kidolgozottan és tökéletesen mozognak ők, olyan érzékekkel megáldva, amiket mi elvesztettünk, vagy sosem értünk el, olyan hangokkal élve, amiket sosem fogunk hallani. Õk nem felebarátok; ők nem beosztottak; ők más nemzetek, akik az élet és idő hálójában összeakadtak velünk, rabtársakként a Föld ragyogásában és vajúdásában.
10. Fura dolog az agy. Erről a helyről ered minden, de senki nem képes behatolni a másikéba. Ezért van az, hogy kommunikálni kell. Az állatokkal nagyon egyszerû nyelvet használunk. Ilyeneket, hogy: "ül", "marad", "nem". De egymás közt bonyolultabb a helyzet. Nem mindig azt mondjuk, amit akarunk, és van, amikor zavaros üzeneteket kell megértenünk. Vagy elölről kezdeni. De bármennyire nehéz, és bármilyen sok a félreértés, az a kötelességünk, hogy tisztázzuk a dolgot. Mert hiszen mi tanítjuk az embereket, hogy bánjanak velünk. Ami azt jelenti, hogy a kommunikáció felelőssége nem a többiek vállán nyugszik. Hanem a miénken.