Kérem, figyeljenek. Új hátizsákjuk van (...). Emberekkel pakolják meg. Kezdjék a távoli ismerősökkel, barátok barátaival és a munkatársaikkal. Aztán jöjjenek azok, akikre féltett titkokat bíznak: rokonok, nagynénik, nagybácsik, aztán a testvéreik, a szüleik, végül a férjük, feleségük, barátnők vagy barátaik. Tegyék a zsákba őket. (...) Érezzék a súlyát. Nincs mese, az emberi kapcsolataik az életük legnehezebb összetevői. Érzik, hogy a pánt már vágja a vállukat? A rengeteg vitás helyzet, veszekedés, titok és kompromisszum. Nem kell a súlyukat cipelniük. Miért nem teszik le a zsákot? Némely állatok egymást cipelik, szimbiózisban élnek egy életen át egymásra utalva. Elátkozott szeretők, monogám hattyúk... csakhogy mi egész mások vagyunk. Ha lassan mozgunk, gyorsan halunk meg, mivel mi nem vagyunk hattyúk. Cápák vagyunk.