Volt Bem apónak egy tisztje, aki sértőnek érezte, hogy a vezére nem avatja be titkos terveibe, s négyszemközt szemrehányást tett neki bizalmatlansága miatt. Bem apó körülnézett a szobában, becsukta az ablakot, s suttogva kérdezte a tiszttől: "Tud Ön titkot tartani?" A tiszt arca fölragyogott, mellét kidüllesztette a megtiszteltetés öröme, úgy felelt: "Igenis, tábornok úr!" Bem apó elégedetten bólintott a válaszra, és a tiszt fülébe súgta: "Én is..."

Kapcsolódó idézetek

1. - A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt. - Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínûleg halott. A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: - Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet? - Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz." Anthony de Mello
2. Síma száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: Mégis megcsalál. Csokonai Vitéz Mihály
3. Egy öreg, bölcs buddhista szerzetes (...) egyszer honfitársaihoz szólva azt mondta, tudni szeretné, miért egyezik meg minden ember abban, hogy nevetséges és kínos, ha valaki azt állítja magáról: "én vagyok a legokosabb, a legerősebb, a legbátrabb és a legtehetségesebb teremtmény az egész világon", de ha "én" helyett "mi"-t mond, és kijelenti, hogy "mi" a legokosabb, a legerősebb, a legbátrabb és legtehetségesebb emberek vagyunk az egész világon, lelkesülten ünneplik és nagy hazafinak nevezik. Ernst Hans Gombrich
4. Annyi az egész, hogy hallgasd el, amit tudsz, és beszélj arról, amit nem tudsz; hogy értsd, amit nem értesz, és ne halld, amit értesz; bírj mindig többet, mint amennyi erődből telik; tudd, hogy a nagy titok abban áll, hogy nincs titok; zárkózz be nagy komolyan és hegyezd a tollad, add üres fejjel a mélyet; jól-rosszul játszd meg a személyiséget; küldj szét kémeket, és jutalmazz árulókat; törj fel pecsétet, sikkassz el levelet; silány eszközeidet szentesítse céljaid nagyszerûsége: ez a politika, akasszanak fel, ha nem így van! (...) Politika, intrika, egykutya: édestestvérek, csinálja, aki akarja. Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais
5. Léteznek nemes titkok, és vannak sötét titkok. A nemeseket azért őrizzük, mert az igazat szolgálják. De a sötétek csak megnehezítik a szívünket. Ha kimondjuk őket, máris jobb lesz.
6. Szeretem a bátrakat: csakhogy nem elég a kardcsörtetés - tudni kell azt is, kire ránts kardot! És nemegyszer több bátorság vagyon abban, aki odébbáll, és féken tartja indulatát: hogy méltóbb ellenségnek tartsa meg magát! Csak olyan ellenségtek legyen, aki gyûlöletes, nem pedig megvetendő: legyetek büszkék ellenségetekre: így tanítottam néktek valaha. Friedrich Nietzsche
7. Egy igen bánatos irigykedőhöz Bión az alábbi szavakat intézte: "Nem tudom, vajon veled történt-e valami rossz, vagy másvalakivel valami jó."
8. Az ember: titok. Az ember annyi, amennyi titka van. Akinek nincs semmi titka, titkolnivalója: micsoda egy szegény ember az... Móricz Zsigmond
9. Ha megismerünk egy titkot (...), először is különlegesnek érezzük magunkat, ami kezdetben jó érzés. Aztán egyre terhesebbé válik a tudás, és egyesek szorongani kezdenek amiatt, hogy ezt a titkot nem mondhatják el másnak. Ugyanis valójában nagyon szeretnék elmondani, de eközben azt is tudják, hogy ezzel megszegnék a beléjük vetett bizalmat. Első látásra azt gondolhatnánk, hogy a titoktartásnál nincs egyszerûbb, gyerekesebb dolog, de aztán kiderül, hogy belül valójában nagyon is összetett folyamatok munkálnak. Philip Zimbardo
10. Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. (...) "Mit fogok elmondani neked?" - törtem a fejemet. (...) Szerettem volna, ha kitalálsz rólam mindent, anélkül, hogy beszélnem kellene, s ugyanakkor, valahol mélyen, rozsdásan, csikorogva már készülődtek bennem a szavak, (...) és féltem, hogy elsírom magam, pedig nem volna semmi értelme, hiszen most boldog vagyok, olyan boldog, mint még soha életemben. Szabó Magda